Remetelak

A Mester terve

Published by Libertia Peregrinans under , , , on 11:00

"Nem arról van szó, hogy szeretnünk kell a rossz és fájdalmas dolgokat. Végig kell szenvednünk valamennyit, hogy kijavítsuk őket, vagy véget vessünk nekik. Így kerülünk összhangba Istennel, aki nem szereti a rosszat, de megengedi, mert jót tud kihozni belőle. Minden egyébhez hasonlóan a rossz is csodálatos eszköz lehet az isteni gondviselés kezében. Egy nap majd (a másik világban) álmélkodva fogjuk látni, mennyi gyümölcsöt hozott a szenvedés azokban a bátor lelkekben, akik megtanulták elfogadni és elviselni: szeretetből. Itt rejlik a valódi béke legmélyebb forrása.
Senki nem akarja, hogy szenvedjünk, de szeretnünk kell a szenvedést, ahogyan Isten is szereti - felemelő dolgot kell látnunk benne, a béke előhírnökét. A világ olyan terv alapján készült, amelyen nem tudunk változtatni: a Mester tervén alapul. Mi csak szolgák vagyunk, és olyannak kell elfogadnunk az életet, amilyennek az ő terveiben mutatkozik; akaratunkat és erőfeszítéseinket összhangba kell hoznunk a szándékaival.
Márpedig a szenvedés is része ennek a tervnek. Az a rendeltetése, hogy elvezessen az örömhöz, ahogyan a halál (vagy a mortificatio, az én halála) is az életre visz. "Aki elveszíti az életét (...), megtalálja." Apró magvak vagyunk, a talajba vetve, s el kell halnunk ahhoz, hogy új életre támadjunk Istenben. A 126. zsoltár néhány sora csodás képet fest erről az isteni tervről. De nem elég, ha pusztán alávetjük magunkat, felismerve, hogy elkerülhetetlen; szeretnünk kell, tudva, hogy Isten szeretete fejeződik ki benne.
Ehhez pedig erősnek kell lennünk. Az erőnk viszont nem abban nyilvánul meg, hogy ellenállunk annak, ami megsebez minket, s megpróbálunk megszabadulni tőle. Más formája is van az erőnek, sokkal magasabb rendű. Ez az erő elfogadja azt, amitől nem tud szabadulni, és nem szűnik meg mosolyogni a kereszt alatt. Nem a keresztre mosolygunk, hanem arra, aki már előttünk és érettünk a vállán hordozta, s mai napig velünk együtt cipeli. "

Megszólal a csend
Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

Published by Libertia Peregrinans under , on 0:00

"Soha ne feledje, hogy Isten szeretet, és minden létező definíciója azokat a határokat jelöli ki, amelyek között létezik. Ennek értelmében Istennek a végtelen szeretet a "határa": nem tud nem szeretni. Egész lénye a szeretetben van, s a szeretet egész valósága őbenne létezik. Éppen ezért nincs jogunk ahhoz, hogy bármi mást lássunk benne szereteten kívül. Mint tudjuk, "nincs félelem a szeretetben; hanem a tökéletes szeretet elűzi a félelmet". Űzze el hát gondolataiból teljesen ezt a nyomasztó félelmet, amely meghalt a kereszten - nem, már a jászolban! Legyen derűs, és örvendezzem abban, Aki van, s aki nem más, mint a szeretet!"

Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

A szenvedés

Published by Libertia Peregrinans under , , , , , on 23:16




Szenvedésünkre Isten ránk vonatkozó tervén belül kerül sor. Ha szeretettel elfogadjuk, lelkünk egységbe kerül Isten akaratával, s egy lesz azzal, akinek az akarata azonos a létével.
Miért hív minket Isten olyan gyakran erre az útra, ahol nagyobb bizonyossággal találkozunk vele, mint bárhol másutt? Mert irántunk táplált különleges szeretetének adja jelét ezzel. Megvannak a magunk "találkahelyei" Istennel. Legyen hát hálás értük, és őrizze meg őket hűségesen! Hűségünk nem biztosítéka annak, hogy nem fogunk szenvedni. Egyik legnagyobb tévedésünk az az elképzelés, hogy rosszul szenvedünk, ha nehezünkre esik a szenvedés.
A szenvedés márpedig mindig szenvedés marad - olyan állapot, amely erőszakot tesz a természetünkön. Ezen még Isten sem tud változtatni. "Magadnak teremtettél minket..." A boldogságunk is őbenne rejlik hát.  A szenvedés ellentétes mind Istentől való teremtettségünkkel, mind Isten felé tartó törekvésünkkel.
Jézus szenvedett mivelünk és miértünk, s ezzel a szenvedésben rejlő ellentétet átalakította magává az Isten felé tartó mozgássá. A szenvedés Istenhez vezető úttá alakult, de (filozófiai fogalommal élve) csak per accidens, csak járulékosan. Lényegét tekintve és önmagában véve a szenvedés továbbra is ellentétes és ellenséges tényező. Meg kell vívnunk vele a harcunkat, fölébe kell kerekednünk, s elviselve a kínját nagyobbnak kell bizonyulnunk nála, mert csak így lesz belőle eszköz és szolga.
Viselje el hát továbbra is bátran a szenvedést, használja olyan eszközként, amellyel még teljesebben be tudja fogadni az isteni életet! És változatlanul szeretettel tekintsen Istenre, amikor a szenvedés óráit bocsátja magára, melyek oly fontosak spirituális növekedésünk szempontjából: amikor megtört szívünk aligha tud tenni mást, mint hogy kimondja: fiat, legyen meg a te akaratod!

Megszólal a csend
Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

Bűnbánat (Böjte Csaba atya)

Published by Libertia Peregrinans under , on 21:53


"A bennünk lévő életerő, a tisztaság, jóság iránti vágy, ha nem találja a végtelenbe torkolló medrét, akkor parttalanul szétfolyik, fájdalmat, céltalan pusztulást okoz. A bűnbánat lényege, hogy rátalálok önmagam medrére, és a bűn gátjait áttépve nyugodtan, szabadon hömpölyögve elindulok a végtelen tenger felé, nagy hajókat hordozva hátamon, kenyeret adó malmokat hajtva. Szívemből életadó forrás fakad, s létem kis patakja a szorgalmas napjaimtól duzzadva, békésen Isten irgalmasságának tengere felé folyik. 
A bűnbánat a legrövidebb út, szent ajándék, hogy fel tudjak állni, és el tudjam érni a célomat. Nem az a lényeges, hogy sokat foglalkozzam a bűnnel, hanem az, hogy visszatérjek arra az útra, amely a végtelen szeretet felé visz.Elsősorban nem a múlt elemzése a fontos(persze jó, ha az ember tudja, hogy hol tévedt el, hol hibázott, mennyi időt és energiát vesztegetett el emiatt), a bűnbánat lényege az, hogy felkelek, és Atyámhoz megyek, aki magához ölel. Elmondom, hogy sokat vétettem, nem vagyok méltó, hogy fiának nevezzen, de én alázatosságom tudatában szeretettel kérem, hogy állítsuk helyre azt a szent kapcsolatot, ami számomra életet jelent. 
Ilyen értelemben a szentgyónás tudatos döntés: kijelentem az élő Isten előtt, hogy amit bűnben tettem, azt zsákutcának érzem,nem akarok a sötétben járkálni többé, Isten segítségével elindulok a fény felé."




"A gonosz szeretne kiütni, padlóra küldeni, letéríteni Isten adta szent célunkról. 
Természetes, hogy rendszeresen lemosakodunk, lezuhanyozunk, de nem a tisztálkodás az életcél. Az életünket nem arra kaptuk, hogy reggeltől estig a tükör előtt pattanásainkkal bíbelődjünk, hanem arra, hogy szeressünk, alkossunk, teremtsünk, hogy éljük az életünket. Ilyen értelemben persze meg kell néznünk egy-egy munkánk gyümölcsét, következményeit, és a pelyvát a bűnbánat szelében el kell távolítanunk az érett, ép, egészséges búzaszemek közül, de tudnunk kell, hogy életünk munkáját nem abból fogják megítélni, hogy hány könnycseppet ejtettünk a hibáink miatt, hanem hány ép, egészséges búzaszemet tudtunk teremni." 




Published by Libertia Peregrinans under , on 21:20




Rettegjen minden ember, reszkessen az egész világ és örömtől repessen az ég, midőn az oltáron a pap kezében nyugszik Krisztus, az élő Isten Fia. Ó, csodálatra méltó nagyság és bámulandó méltóság! Ó, fölséges alázatosság! Ó, alázatos fölség, hogy a világegyetem Ura, Isten és az Isten Fia annyira megalázza magát, hogy üdvösségünkért a kenyér színe alá rejtezik. Lássátok meg testvéreim, Isten alázatosságát és öntsétek ki szíveteket előtte. Alázzátok meg magatokat, hogy felmagasztaltassatok általa. Semmit se tartsatok tehát vissza magatokból, hogy egészen magához fogadjon benneteket az, aki egészen odaadja magát értetek. 

Az erény ereje

Published by Libertia Peregrinans under , on 21:13


Ahol szeretet és bölcsesség van,
ott nincs félelem, sem tudatlanság.
Ahol türelem és alázatosság van,
ott nincs sem harag, sem felindulás.
Ahol vigasság és szegénység van,
ott nincs sem kapzsiság, sem zsugoriság.
Ahol nyugalom és elmélkedés van,
ott nincs sem aggályoskodás, sem szertelenkedés.
Ahol az Úr félelme őrzi a kaput,
ott nincs helye az ellenségnek a betörésre.
Ahol irgalom és tapintat van,
ott nincs sem pazarlás, sem keményszívűség.


Öt kenyér és két hal

Published by Libertia Peregrinans under , , , on 22:00


2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?


Az ima anyagát és táplálékát megkaptuk Istentől: ez az Ő Szava, az evangélium, a Szentírás. Itt is segíteni kell a fiatalnak Isten Igéjével élni. A liturgikus naptárban például meg lehet találni a szentmise napi olvasmányait, amit Isten a mai napon mond nekünk. Elolvassuk lassan a napi szöveget. Lelki "szánkkal" ízlelgethetjük az Istentől kapott szavakat, és ezt egy ideig együtt is végezhetjük a fiatallal, hogy megtanulja. Elmondhatjuk egyszerűen a szöveget, miközben hagyjuk, hogy a szavak visszhangozzanak bennünk, ahogy a sivatagi szerzetesek tették a zsoltárokkal. Elmélkedhetünk is rajta, megállva egy-egy szónál. Egyszerűen ismételgethetünk egy szót vagy kifejezést az ima egész ideje alatt, hogy Isten szavának esője átjárja kiszáradt földünket. De soha ne azzal törődjünk, hogy mit érzünk, hanem az Ige legyen az első. Így tudom Istent választani és nem magamat. Fontos, hogy ezt tudják a fiatalok. Ha nagyon unatkozunk, megtanulhatunk fejből egy szakaszt az imaidő alatt. Isten Szaván kívül ott van Jézus neve is. Jól ismerjük a "Jézus-imát", és a fiatal maga is találhat egy mondatot, amelyet bizonyos ideig ismételget az ima folyamán. Természetesen felvethetjük a fiatalnak, hogy használja valamelyik kedves imádságát. De nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő pillanat arra, hogy saját imákat írjon. Mert világosan meg kell különböztetni a tanulás, az alkotás és az ima idejét. Még akkor is, ha ez az imaidő csak negyed óra vagy húsz perc, fontos, hogy ilyenkor csak ezzel foglalkozzon a fiatal. Sok más ismert lehetőség is van, de túl ezen a néhány feltételen, amelyek segítenek behatárolni az ima konkrét cselekedetét és támpontokat adnak, egészen világosan érezzük, hogy a keresztény ima nem elsősorban forma vagy módszer, hanem nyitott, élő folyamat. Amikor Avilai Szent Teréz az imáról akart írni, A tökéletesség útját írta meg.