"Nem arról van szó, hogy szeretnünk kell a rossz és fájdalmas dolgokat. Végig kell szenvednünk valamennyit, hogy kijavítsuk őket, vagy véget vessünk nekik. Így kerülünk összhangba Istennel, aki nem szereti a rosszat, de megengedi, mert jót tud kihozni belőle. Minden egyébhez hasonlóan a rossz is csodálatos eszköz lehet az isteni gondviselés kezében. Egy nap majd (a másik világban) álmélkodva fogjuk látni, mennyi gyümölcsöt hozott a szenvedés azokban a bátor lelkekben, akik megtanulták elfogadni és elviselni: szeretetből. Itt rejlik a valódi béke legmélyebb forrása.
Senki nem akarja, hogy szenvedjünk, de szeretnünk kell a szenvedést, ahogyan Isten is szereti - felemelő dolgot kell látnunk benne, a béke előhírnökét. A világ olyan terv alapján készült, amelyen nem tudunk változtatni: a Mester tervén alapul. Mi csak szolgák vagyunk, és olyannak kell elfogadnunk az életet, amilyennek az ő terveiben mutatkozik; akaratunkat és erőfeszítéseinket összhangba kell hoznunk a szándékaival.
Márpedig a szenvedés is része ennek a tervnek. Az a rendeltetése, hogy elvezessen az örömhöz, ahogyan a halál (vagy a mortificatio, az én halála) is az életre visz. "Aki elveszíti az életét (...), megtalálja." Apró magvak vagyunk, a talajba vetve, s el kell halnunk ahhoz, hogy új életre támadjunk Istenben. A 126. zsoltár néhány sora csodás képet fest erről az isteni tervről. De nem elég, ha pusztán alávetjük magunkat, felismerve, hogy elkerülhetetlen; szeretnünk kell, tudva, hogy Isten szeretete fejeződik ki benne.
Ehhez pedig erősnek kell lennünk. Az erőnk viszont nem abban nyilvánul meg, hogy ellenállunk annak, ami megsebez minket, s megpróbálunk megszabadulni tőle. Más formája is van az erőnek, sokkal magasabb rendű. Ez az erő elfogadja azt, amitől nem tud szabadulni, és nem szűnik meg mosolyogni a kereszt alatt. Nem a keresztre mosolygunk, hanem arra, aki már előttünk és érettünk a vállán hordozta, s mai napig velünk együtt cipeli. "

Megszólal a csend
Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

"Soha ne feledje, hogy Isten szeretet, és minden létező definíciója azokat a határokat jelöli ki, amelyek között létezik. Ennek értelmében Istennek a végtelen szeretet a "határa": nem tud nem szeretni. Egész lénye a szeretetben van, s a szeretet egész valósága őbenne létezik. Éppen ezért nincs jogunk ahhoz, hogy bármi mást lássunk benne szereteten kívül. Mint tudjuk, "nincs félelem a szeretetben; hanem a tökéletes szeretet elűzi a félelmet". Űzze el hát gondolataiból teljesen ezt a nyomasztó félelmet, amely meghalt a kereszten - nem, már a jászolban! Legyen derűs, és örvendezzem abban, Aki van, s aki nem más, mint a szeretet!"

Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról