2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

Az ima anyagát és táplálékát megkaptuk Istentől: ez az Ő Szava, az evangélium, a Szentírás. Itt is segíteni kell a fiatalnak Isten Igéjével élni. A liturgikus naptárban például meg lehet találni a szentmise napi olvasmányait, amit Isten a mai napon mond nekünk. Elolvassuk lassan a napi szöveget. Lelki "szánkkal" ízlelgethetjük az Istentől kapott szavakat, és ezt egy ideig együtt is végezhetjük a fiatallal, hogy megtanulja. Elmondhatjuk egyszerűen a szöveget, miközben hagyjuk, hogy a szavak visszhangozzanak bennünk, ahogy a sivatagi szerzetesek tették a zsoltárokkal. Elmélkedhetünk is rajta, megállva egy-egy szónál. Egyszerűen ismételgethetünk egy szót vagy kifejezést az ima egész ideje alatt, hogy Isten szavának esője átjárja kiszáradt földünket. De soha ne azzal törődjünk, hogy mit érzünk, hanem az Ige legyen az első. Így tudom Istent választani és nem magamat. Fontos, hogy ezt tudják a fiatalok. Ha nagyon unatkozunk, megtanulhatunk fejből egy szakaszt az imaidő alatt. Isten Szaván kívül ott van Jézus neve is. Jól ismerjük a "Jézus-imát", és a fiatal maga is találhat egy mondatot, amelyet bizonyos ideig ismételget az ima folyamán. Természetesen felvethetjük a fiatalnak, hogy használja valamelyik kedves imádságát. De nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő pillanat arra, hogy saját imákat írjon. Mert világosan meg kell különböztetni a tanulás, az alkotás és az ima idejét. Még akkor is, ha ez az imaidő csak negyed óra vagy húsz perc, fontos, hogy ilyenkor csak ezzel foglalkozzon a fiatal. Sok más ismert lehetőség is van, de túl ezen a néhány feltételen, amelyek segítenek behatárolni az ima konkrét cselekedetét és támpontokat adnak, egészen világosan érezzük, hogy a keresztény ima nem elsősorban forma vagy módszer, hanem nyitott, élő folyamat. Amikor Avilai Szent Teréz az imáról akart írni, A tökéletesség útját írta meg. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

Most térjünk rá arra, hogy az imának milyen lefolyását, felépítését ajánljuk a fiataloknak. Amikor az imáról beszélgetek a fiatalokkal, általában azt mondom nekik, hogy legfontosabb a jó kezdés és a jó befejezés, a kettő között pedig azt tesszük, amit tudunk. Lényeges, hogy a kezdet világos és jól felépített legyen, és a fiatallal való közös kísérletezések, próbálkozások nyomán válasszuk meg. Persze ez fiataloktól és lelki vezetőktől függően változó formát fog ölteni, de ami állandó, ami mindig megvan a kezdésben, az az isteni jelenlét tudatosítása. Ez a tudatosítás néha akár az egész imaidőt kitöltheti, és ez nem is baj. Isten jelenlétének felidézését kapcsolhatjuk, mondjuk, a keresztvetéshez, amellyel a Szentháromság misztériumába helyezkedünk. Megmagyarázhatjuk a fiataloknak, hogy mit jelent a keresztény ember számára a keresztvetés. Azt hiszem, azok után, amit az elmúlt negyven évben átéltetek, jobban is meg tudjátok magyarázni, mint én. Fontosnak tartom az ima elején a Szentlélek hívását is, de nem pusztán a szokásos szavakkal, amelyeket refrénszerűen ismételgetünk, hanem Isten valódi segítségül hívásával. Egyébként pedig a fiatalok egyéniségüknek megfelelően kérhetik Mária vagy az őrangyaluk segítségét. 

Az ima végét sem kell hagyni elfolyni, jó, ha hálát adunk például az imában eltöltött időért, ezért az Istennek ajándékozott és Istentől ajándékba kapott időért. És természetesen elmondhatunk ilyenkor egy imát, amihez éppen kedvünk van. Mindenesetre jó, ha kialakulnak ilyen szokásaink, és napról napra maradandóan megismétlődnek bennünk ezek a dolgok. 

Ami a kettő közötti időt illeti, emlékeztessük a fiatalt, hogy Isten kedvéért van ott. Nem az a fontos, amit érzek, hanem az a fontos, ami a valóság: Isten ott van, és én őelőtte. Amikor szerelmesek együtt vannak, nem a szavak számítanak, hanem az együttlét ténye. De még ezen túl, az ima folyamán az is lényeges, hogy ne maradjunk a meghatározatlanság ködében. El kell jönnünk öt kenyerünkkel és két halunkkal, mint az evangéliumban, és az Úr majd gondoskodik róla, hogy megszaporodjanak. De mi ez a kenyér és hal, vagyis hogyan tápláljuk az imánkat? 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

Amíg éreznek valamit, amíg valami megragadja őket, addig jó. De amint az érzés elmúlik, vége. Ilyenkor segíteni kell őket ennek az átmenetnek a megélésében például azzal a hasonlattal, hogy a házaspárok életében is megvan az ideje a nagy szenvedélyeknek, a jegyességnek, a kezdeti lángolásnak, és azután az egymás melletti hűséges kitartás következik. Meg kell nekik tanítani, hogyan kezeljék az imádság idejét. Ezért jó, ha nem javaslunk túl hosszú imaidőt a fiataloknak, de túl rövidet sem. Nem szabad odáig jutni, hogy a fiatal megundorodjon az imától. Keresztes Szent János a természet szépségei közé vitte a novíciusokat. Avilai Szent Teréz pedig azt mondta, ha az embernek nagyon fáj a feje, jobb lefeküdni, mint imádkozni. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy a fiatalok megérezzék, hogyan tudnak hűségesek lenni, hogyan tudnak kitartani az imára szánt időben. Ennek érdekében javasolhatunk a fiataloknak néhány apró, konkrét dolgot: például azoknak, akik még nem kötelezték el magukat a szerzetesi életre, az Úrral való találkozás idejének kitűzését, a rendszeres találkozást Vele, még ha csak rövid időre is. Olyan időpontot, illetve időtartamot válasszanak, amit valóban meg is tudnak tartani, és amit alkalomadtán meghosszabbíthatnak, de ebben érezzék magukat teljesen szabadnak. Arra is jó felhívni a fiatalok figyelmét, hogy keressenek megfelelő helyet, ahol nyugodtan imádkozhatnak, mert mindegyiküknek megvan a maga sajátos érzésvilága, és olyan helyet kell találniuk, ahol jól érzik magukat, egy imasarkot, amit ízlésük szerint berendezhetnek, vagy akár egy kedves templomot. Jó, ha a fiatallal együtt átgondoljuk, hogy milyen testhelyzetek vezetik rá az imára.  Az is segíthet egyes fiataloknak - akár a noviciátus alatt, akár előtte -, ha egy ideig velük imádkozunk. Nem feltétlenül kell ennek sokáig tartania, és a fiatal úgyis tudja, hogy csak átmenetileg van így, de ez megkönnyítheti számukra, hogy túljussanak egy bizonyos szakaszon. Azt hiszem, alapvető jelentőségű a fiataloknak, hogy legyen kísérőjük az imádság útján. A fiatal tudja, hogy a saját útján kell járnia, de szüksége van valakire, aki segít rálépni erre az útra és megmaradni rajta, amíg ő maga meg nem találja saját ritmusát. Más segédeszközök is vannak, amelyek jók lehetnek bizonyos típusok számára. Lehet például ima-füzetet tartani, feljegyezni bele néhány sort és később megbeszélni a lelki vezetővel. Vagy felírhatja a fiatal azokat a mondatokat, amelyekre felfigyelt, amelyek megérintették és amelyekről beszélni szeretne. Felírhat egy-egy imádságot vagy küzdelmet, amelyen keresztülment. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A kezdeti lelkesedés után általában szárazsággal találkozunk. Ilyenkor Isten megvonja tőlünk az újszülöttek tejét, ahogy Szent Pál mondja. Így lassanként behatolunk a misztériumba, és kilépünk saját nyomorúságunkból, amely már elszáradóban van. Isten egyik módszere, amellyel helyet készít magának bennünk, hogy egy kicsit kiszárít. Amikor téli tájat látunk hó nélkül, a fák száraznak tűnnek. De ha közelebbről megnézzük őket, egészen pici zöld rügyek már a tavaszt készítik elő. Keresztes Szent János szerint nagyobb biztonságban vagyunk a sötétség, mint a nagy világosság idején. A Gyermek Jézusról nevezett Teréz pedig azt mondta, hogy a szárazság élete mindennapi kenyere. A világosság pillanatai nem az ima idején, inkább a napi tevékenységek során adattak meg neki, hiszen Istennek nem kitüntetett és nem gyakori módszere, hogy látomásokban és kinyilatkoztatásokban szóljon, mert mindent elmondott már Fiában. Amikor Isten bevezet világosságába, mintegy megvakulunk, nem látunk többé, tehát homályosabban látjuk mindazt, ami körülvesz minket és magunkat is, és apránként belépünk a misztériumba. A templomszenteléskor Isten azt mondja, hogy a homályban kíván lakni (vö. 1Kir 8,12). Tehát amikor belépünk a sötét felhőbe, a misztériumba lépünk, Istenbe lépünk. Nem kell elszomorodni, nem kell megijedni, ilyen az imánk szokásos légköre. Nem árt azért olykor ellenőrizni lelki utunk során, hogy nem langyosságból származik-e a szárazságunk, mint a Jelenések könyvében. Ezt annak a segítségével tehetjük meg, aki kíséri imaéletünket. De a szárazság ellenkező folyamatot is jelezhet: a szemlélődés világába való belépést. Azt hiszem, nagyobb békességben élhetünk szárazság idején, mintha kinyilatkoztatásaink lennének, mert azokról nem tudjuk, honnan származnak. A szárazság továbbvezet bennünket egyik fokról a másikra, akármi történjék is. Átvezet az élményből a hitbe. A hit pedig a hűség ideje, a kitartás ideje. Nagyon fontos a fiataloknak, hogy ezt megértsék. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A szórakozottságot illetően azt mondhatjuk az erről panaszkodó fiataloknak, amit az imádságról szóló különböző könyvekben is találunk. Mindazt, ami eszembe jut, ami eltereli a figyelmemet, esetleg az ima, a közbenjárás tárgyává tehetem. Imádkozhatunk mind-azokért, akik belső képeinket lefoglalják. Kérhetjük Istent, hogy alakítsa át szívünket és testvéreink szívét. Így lassan rátalálunk a forráshoz vezető útra ahelyett, hogy eltávolodnánk tőle. Van egy másik módja is a szórakozottság elleni harcnak, amelyet minden sivatagi atya buzgón magasztalt: a szív ébersége, a szív kapuján való őrködés. Ez azt jelenti, hogy a nap folyamán (esetleg éjszaka is) megszűrjük gondolatainkat, vagyis szembesülünk mindazzal, ami benépesíti őket, és kitesszük az isteni cselekvésnek ezeket a gondolatokat, benyomásokat, érzéseket. Aszkézist is gyakorolhatunk a képzeletünkkel szemben, ha figyelünk arra, hogy mit látunk, mit nézünk napközben, mit olvasunk, mit hallgatunk. Azt is tehetem a szétszórtság kapcsán, hogy hálát adok, amint észreveszem, hogy elkalandoztam, és a helyett, hogy elkeserednék magamon, reményt vesztettem állnék korlátaim és gyengeségeim előtt, türelmes és békés maradok magammal szemben, és Isten rajtam nyugvó tekintetébe helyezem magam. Istennek már az is csodálatos, hogy ott vagyok és imádkozom, neki adom azt az időt, és nincs túl nagy jelentősége, ha küszködnöm kell magammal, hiszen az a lényeg, hogy ott vagyok számára. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni? 

Mit tanácsoljunk annak, aki éppen nekivág az imádság útjának? Avilai Szent Teréz igen világosan beszél erről A tökéletesség útja 21. fejezetében. Azt mondja, hogy az indulásnál döntést kell hozni. El kell kötelezni szabadságunkat. Döntést kell hozni - Teréz szavai szerint - a lehető legerősebb eltökélt szándékkal, el kell határozni, hogy imádkozni fogunk, és hogy mindig újra kezdjük. Azt is mondja Teréz, hogy el kell döntenünk, hogy ebben kitartunk, bármi történjék is, bármibe kerüljön is, még ha a világ dőlne is össze. Ez a mindig újból meghozott döntés az újrakezdés mellett erősít meg minket az ima útján. Szép látni idős nővéreinket, akik megmaradnak Isten előtt az imában annyi év után is. 

Hiszen az ima több mint kötelesség. Egy keresztény számára éppolyan létszükséglet, mint enni, inni vagy aludni, olyasmi, ami éltet, mint a lélegzetvétel. Ha nem imádkozunk, valami kiszikkad bennünk. Inkább az imánk legyen száraz, mint hogy mi magunk száradjunk ki. Az imádság mindig megújított döntést tételez fel, mert az imádság nem könnyű, kemény küzdelemmel jár. Ezért jó, ha a fiatal tudja, hogy küzdelem előtt áll. Mindjárt meglátjuk, hogyan készülhet rá fel. Attól fogva, hogy a nép kivonult Egyiptomból egészen addig, míg birtokba nem vették az Ígéret Földjét, mindenféle külső és belső nehézségek gyötörték. Nekünk keresztényeknek, szerzeteseknek, akik egész életünket Istennek adtuk, az ima mintegy a pusztába vezető kapu. Isten a pusztába hívja népét, hogy a szívére beszéljen - ahogy Ozeás mondja -, és ebben a pusztában néha visszasírjuk az egyiptomi hagymát és uborkát, szomjasak vagyunk, ki vagyunk téve a fáradtságnak, a kimerültségnek, a holnap bizonytalanságának, és mi is zúgolódunk, ahogy a nép. Két pontot választottam ki az ima nehézségei közül: a szórakozottságot és a szárazságot, ezekkel foglalkozunk. 

2. Az ima: út

Út, tehát tart egy bizonyos ideig, és vezet valahonnan valahová. A teológiai megközelítés után most inkább a metodológiai szemponttal fogunk foglalkozni annak a kérésnek a fényében, amelyet a tanítványok intéztek Jézushoz: "Uram, taníts meg minket imádkozni!" (Lk 11,1). Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én több év imádság után is gyakran elmondom ezt az imát. Újoncmesternőként tőlünk is azt kérik, hogy segítsünk a fiataloknak megtanulni imádkozni. Nem hiszem, hogy elbizonytalanítaná őket, ha tudják, hogy mi magunk is napról napra tanulunk, és újrakezdünk minden nap.


Két szakasza lesz ennek a résznek:


A. Az ima megtanulása
B. Az imádság útja, egész életre szóló út
Végül pedig Mária és az imádság kapcsolatáról fogunk beszélni

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben

    A szerető odafigyelés a bennem lévő Isten valóságára elkerülhetetlenül testvéreim valósága felé fordít, de saját valóságom felé is. Miért? Azért, mert ez magának Isten szívének a valósága. Ez Isten szívének a dobogása bennem. Imádkozni tehát azt is jelenti, hogy Isten szemével fogjuk látni a világot, minden embert és saját magunkat is. Tudjuk, hogy ez az isteni tekintet bennünk együtt érző, irgalmas, áldó tekintet, telve reménnyel. Jézus mondj: "Aki szeret engem - ez meghívás! -, az megtartja szavamat, Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk és benne fogunk laktni" (Jn 14,23). Szent Pál is azt mondja nekünk Timóteushoz írt második levelében: "A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban" (2Tim 2,10). 

   

   Tehát az ima nemcsak magunkért és Istenért van, hanem egyben misszió is másokért. Az imában "képviseljük" mindazokat, akik közel állnak hozzánk, akiket magunkkal és magunkban hordozunk, de azokat is, akik távolabb vannak tőlünk, országunkat, egyházunkat, a világot. Egyszerűen ott vagyunk Istenért és másokért. Ezért a keresztény imádság lényegileg személyes, kapcsolati jellegű. Olyan imádság, amelyben kommunikálunk valakivel, aki szeret és megment minket. Olyan imádság, amely saját életünkkel is egyesít bennünket. Elkötelez magunk felé, mások felé és Isten felé. 

    Megpróbáltunk közelebb jutni az ima misztériumának valóságához, ehhez a minket megelőző híváshoz és jelenléthez. Ez az Atya oldala. Az imában adott válaszunk és a kialakuló párbeszéd nyomán fiúvá válunk a Fiúban. Itt kezdődik a közösség és a missziós küldetés, amely a Szentlélek műve bennünk. Ez ajándék, de ugyanakkor a mi erőfeszítésünk is kell hozzá. 

Most térjünk rá a második részre:

2.  Az ima: út

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben

   Az ima tehát egyik oldalról befogadás és jelenlét, másik oldalról viszont válasz és párbeszéd. Hogyan válaszolhatunk erre a rendkívüli jelenlétre? Amikor ráébredünk az élő Isten szeretetének jelenlétére, lehetővé válik, hogy kapcsolatba lépjünk vele. Hiszen az imában két személy van jelen. Nem csak egy személy imádkozik. Amikor imádkozunk, közösségbe, kommunikációba lépünk, de az engem szerető Isten miatt ez a kommunikáció egészen sajátos. Amikor "Te"-nek szólíthatom Istent az imában, akkor kapja meg az "én", aki vagyok, valódi identitását Istentől.
   Ahogy most is süt a nap, és hat ránk, bár nem látjuk, úgy Isten élete is lényünk minden rostjára hat, míg imádkozunk. Imádkozni azt jelenti, hogy hagyom, hogy az Atya a szentség Lelke által lassan átalakítson. Ezért időt adok Istennek erre az átalakításra anélkül, hogy bármit is látnék, bármit is tudnék, bármit is értenék, és Isten apránként átformál engem Fia képére és hasonlatosságára, Aki szeret engem, odaadja önmagát értem és minden emberért.
    Ez az egység. De az egység tőlem is erőfeszítést kíván, mert az átalakulásnak, a Jézushoz hasonulásnak ez a folyamata nem hagyja érintetlenül az életem konkrét, gyakorlati részét. Ahogy a zsidókat a mindennapi életükben kötelezte a Törvény, amelyet a Sínai hegyen Istentől kaptak a Szövetség pecsétjeként. A Sínai hegyen Isten örökre szövetséget köt népével. És a Szövetség pecsétje a Törvény, a Tízparancsolat, amely kötelez minket szüleinkkel szemben, embertársainkkal szemben, saját magunkkal szemben. Ez a Szövetség pecsétje. Isten azt mondja Ábrahámnak a Szövetség megpecsételésére: "Járj színem előtt, és légy tökéletes" (vö. Ter 17,1). Jézus pedig azt mondja tanítványainak: "Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5, 48). Ez tehát feltételezi a megtérés nagy küzdelmét és kis küzdelmeit, az énből való kivonulás küzdelmét a Te felé, aki Isten és a te felé, aki a testvérem. Feltételezi korlátaim és bűneim alázatos, szelíd és irgalmas elfogadását is. Ez nem könnyű megoldás. Radikális lépés, amely magában foglalja a kérő imát is. Nem vagyok képes megtenni anélkül, hogy Istentől kérném. Az egész Miatyánk, az az imádság, amelyet Jézus hagyott ránk, egy kérés. Kérni annyi, mint elismerni törékenységemet. Kérni annyi, mint gyermekként Atyánk felé fordulni. Kérni annyi, mint hagyni, hogy Krisztus meggyógyítson, és mélységesen megtapasztalni, hogy az Úr Jézus megmentett és szeret bennünket.
   Így az Istennel való közösséget ajándékba kapjuk, de a mi lényünk nagy része is elköteleződik benne. De ez a közösségbe lépés, belépés a titokba, nem olyan, mintha mondjuk egy buborékba bezárkóznék Istennel. Amikor imádkozom, teret nyitok magamban Istennek, és a bennem megnyíló térben Isten élheti misztériumát. Isten eljön, hogy abban a térben, amelyet számára megnyitok, megváltó szeretetének misztériumát élje. Mindet halkan történik, de ez az ima misztériuma bennem.

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben. 

   Tehát az ima: találkozás, de nem csak találkozás, és nem csak két személy találkozása. Az Atyát és a Fiút egyesítő kötelék nem csupán két személy egymás közti találkozásának a gyümölcse, hanem inkább valamilyen kimeríthetetlen mélységű közösség. Isten meghív arra, hogy belépjünk abba a kapcsolatba, abba a közösségbe, amelyet Ő maga él a Szentháromságban, és amelyet a három személy megél egymás között. Láthatjuk ezt Rubljov Szentháromság-ikonján.
   A Szentlélek az, aki létrehozza ezt a közösséget az Atya és a Fiú, az imádkozó és az ő Istene között. Ő alakít ki személyes kapcsolatot Isten és énköztem. Ugyanígy Ő hozza létre az egységet közösségeinkben a különböző személyek között. Imádkozni annyi, mint kitenni magunkat az Atya, a Fiú és a Szentlélek együttes cselekvésének - mint ahogy az ember kiül napozni.

1. B. Válasz, párbeszéd - Az ember: fiú a Fiúban, Jézus Krisztusban

Ez a tanítás a szív megtérésére irányul. Jézus az ellenség szeretetét kéri tőlünk, imánkat azokért, akik üldöznek minket, és hogy szívünk mélyéből megbocsássunk. Jót tesz nekünk, és jó, ha a fiataloknak is elmondjuk, hogy alázattal ragaszkodjanak az evangélium egyik vagy másik igéjéhez, és próbáljanak abból élni, hogy így a Megváltó maga alakíthassa ki bennünk a fiúi, istengyermeki szívet. Jézus kéri, hogy térjünk meg az imában, de saját imája által tanít is imádkozni. 

Nézzük meg most, hogyan imádkozik Jézus a Getszemáni kertben. Jézus itt feltárja előttünk imatapasztalatának mélységeit. Több elemet különböztethetünk meg.

Először is láthatjuk a Getszemániban Jézus megingathatatlan bizonyosságát abban, hogy jelen van az az élő Isten, akihez beszél, és aki válaszol, Atyja. Többször mondja: Atyám. 

Jézus itt érzékeli az ima isteni és megerősítő értékét a nehéz pillanatokban. A mély szomorúság és a nagy belső magány állapotában imádkozik. Azt mondja: "Halálosan szomorú a lelkem" (Mt 26,38). És azt kéri tanítványaitól: "Virrasszatok velem" (uo.). Láthatjuk ebből, milyen fontosnak és sürgetően szükségesnek tartja Jézus az apostolok támogató imáját. Többször is visszatér, hogy határozottan kérje ezt a támogatást. Azt kéri tőlük: "Maradjatok itt, és virrasszatok velem" (uo.). Sokat számíthat egy fiatalnak, ha tudja, hogy Jézus várja az imáját az evangéliumban szereplő kérés szerint.

Jézus Getszemáni-kerti imájában az apostolok gyöngesége ellenére jelen van az állhatatosság aspektusa is.

Mértéktartóan és mélyen kifejeződik benne Jézus emberi törékenysége, amely Isten előtt úgyis nyilvánvaló, de az emberek kedvéért megnyilvánul. Jézus azt mondja Atyjának: "Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely" (Mt 26, 39).

Az imádság végén pedig Jézus teljesen és szabadon elfogadja az Atya akaratát. Lényének gyökeréig rábízza magát Atyjára. "Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te" (uo.) - ez a legszabadabb cselekedet, amit ember tehet, vagy amire képes lehet.

Kiderül tehát ebből az imából, hogy Jézus Istenbe vetett hittel és az ima értékébe vetett hittel imádkozik. Nem pusztán kötelességből, mert muszáj megtenni, különben baj lesz. Jézus várja testvérei imáját, kitart imájában az akadályok ellenére is, szegény szívvel imádkozik gyöngeségében, egész lényét és egész életét gyökerestül Atyja kezébe teszi. Ezért nem vagyunk egyedül az imában, az Atyának adott személyes válaszunk Jézus válaszára van ráoltva. Ez átvezet minket a harmadik részbe: 

1. B. Válasz, párbeszéd - Az ember: fiú a Fiúban, Jézus Krisztusban

Jézus imája

Az ima aktusában Jézus az, aki először válaszol a jelenlévő Atyának: Nem egyedül állok az Atyával szemközt az imában. Míg én imádkozom, ott van még Valaki, és velem, bennem imádkozik. Jézus az, aki Atyjához könyörög. Hogyan kapcsolódhatok be ma Jézusnak ebbe az imájába, amelyet az evangélium leír? Az örökkévalóság, a dicsőség nem törölte el az időt. Az az idő, amelyben Jézus élt, felvétetett a dicsőségbe, Isten örök jelenébe. Így nem csak emlékezetemben idézhetem fel Jézus imájának pillanatát, amelyet az evangéliumból ismerünk, hanem úgy kapcsolódhatok bele, mint most is valóságos, jelenvaló eseménybe. Ezáltal azok a pillanatok, amikor Jézus imádkozik - a Getszemáni kertben, a hegyen vagy a folyóparton -, imánk bővizű forrásaivá válhatnak. Jézus megdicsőült emberi szíve a Szentháromság ölén most is imádkozik értem, ahogy Péterért: "hogy meg ne fogyatkozzék a hited" (Lk 22,32). A fiataloknak fontos tudni, hogy Jézus a jelen pillanatban is imádkozik értük.

1. B. Válasz, párbeszéd - Az ember: fiú a Fiúban, Jézus Krisztusban

Ez tehát, amit a fiatal vagy mi magunk is megélhetünk minden nap az imában. Kapcsolatba lépek Istennel, és rádöbbenek, hogy rajtam nyugszik a tekintete. Ez a rajtam nyugvó tekintet teremt, megment és újrateremt engem. Imádkozni azt jelenti, hogy elkezdek ennek a tekintetnek a fényében élni. Így lassanként Isten azzá válik számomra, aki: Atyává. Hányszor látjuk, hogy a tanítványok Jézus tekintetére kezdenek új életet. 

1. Az ima ajándék és találkozás


Az ima teológiai vonatkozásait az Úr Jézus szavaival szeretném illusztrálni: "Ha ismernéd Isten ajándékát" (Jn 4,10).

A. Hívás és jelenlét az imában. Az Atyaisten, aki mindig a kezdeményező

Amikor egy fiatal eljön imádkozni, vagy amikor mi imádkozni kezdünk, elmegyünk az imára, Valaki hív minket, Valaki ott van. Az imában valaki keres valakit, és az benne a csodálatos, hogy Isten keres minket. Mielőtt még mi elindulnánk felé, Isten már ott van, és keres minket. Fontos, hogy a fiatalok megértsék ezt a tényt, hogy amikor imádkozni mennek, Valaki már ott van és várja őket. A Teremtés könyvében, a Szentírás elejétől fogva Isten keresi az embert: "Ádám, hol vagy?" (Ter 3,9). Ádám pedig "ember"-t jelent. Ember, hol vagy?

A Szentírásban Isten végig az embert hívja. Nevén szólítja: "Ábrahám", "Mózes", "Józsue". Az Újszövetségből csak egy példát hozok: Isten, az Atya elébe fut messziről érkező fiának, és karjaiba zárja. Az imában tehát Isten az, aki az embert keresi, és aki kezdeményez. Az imádságban ott vagyunk mi is, de Isten jobban jelen van, mint mi az Ő számára. Fontos, hogy a fiatalok megértsék ennek a rendkívüli jelenlétnek a valóságát.
    Milyen ez az Isten, aki jelen van az imában az ember számára? Három pontot szeretnék hangsúlyozni ebben a részben:
   Először is, Isten minden. Isten az ősforrása minden létezőnek, nekünk magunknak is, akik itt vagyunk. Isten szüntelenül teremt igéje által. Ő az alfa és az ómega, vagyis Ő van az ima kezdetén és végén, utam kezdetén és végén.
   Másodszor: Ő az az Isten, aki egészen más. Transzcendens, azaz titokzatos Isten, valaki, akiről végül is nem sokat tudunk mondani, valaki, aki vonz, de akitől ugyanakkor egy kicsit félünk. Ez a félelem a Szentírásban, mint például Mózesé az égő csipkebokor előtt.
   Harmadszor, ez az egészen más Isten egyben az egészen más ellentéte, egészen közeli is. A Kivonulás könyvében, éppen miután a nép vétkezett és eltávolodott tőle, Isten újból kinyilatkoztatta nevét, megújítja a népével kötött szövetséget, és az irgalom és gyöngédség Istenének nevezi magát. Így Isten, az egészen más, szemtől szembe beszél Mózessel, "ahogy az ember barátjával beszél" (Kiv 33, 11). És ez a találkozás mindig a Találkozás Sátrában történik.
   Milyen helyet foglal el az imádkozó ember ezzel az Istennel szemben, aki várja? Imádkozni annyi, mint megnyílni ennek a felénk nyújtott ajándéknak. Annyi, mint Salamonhoz hasonlóan a szívünkkel hallgatni, és befogadni az élő Istent. Hiszen az élő Isten elébe jött népének, közel jött hozzá. Láthatjuk ezt a Kivonulás könyve 3. fejezetének 18. versében. Isten olyan közel van, hogy bensőnk legmélyén lakik. Azt mondhatjuk tehát, hogy az ima aktusában Isten mutatkozik meg nekünk elsőként. Figyelmünknek erre a misztériumra, erre a rendkívüli valóságra kell irányulnia, s a minket elárasztó gondokból át kell lépnünk ebbe a misztériumba. Az isteni kezdeményezés nyomán rádöbbenünk, hogy az ima inkább Isten cselekvése bennünk, mintsem saját cselekedetünk. A mi részünk az imában, hogy ráébredünk Isten jelenlétére - szerető jelenlétére - és hálát adunk érte. Szent János első levelében ez áll: "Szeressük tehát Istent , mert Isten előbb szeretet minket" (1Jn 4,19)

Az ima: találkozás - arra kértek, hogy erről a tárgyról beszéljek. Ez pontosan meg is felel annak, amit mondani szeretnék. Úgy egészíteném ki ezt a címet, hogy: Az ima találkozás... és még annál is több. Meg fogjuk látni, miért több mint találkozás. Az Úr nagy ajándéka Egyházunk számára, hogy a fiatalokban mély vágy él az imádság után. Szomjúság, várakozás, szükségérzet van bennük. Pedig ez hiányozhatna is. Igazán hálát adhatunk ezért. Ezeknek a fiataloknak, akik várakozással telve fordulnak az ima felé, az jelenti a legtöbbet, ha olyan embereket látnak maguk előtt, akiket lassanként már átjár az imádság. Ami nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy tudnak is imádkozni, de azt igen, hogy egyre inkább szeretnének megtanulni. Ezért két része lesz ennek az előadásnak. Az elsőben arról beszélünk, hogy mi az ima, megpróbáljuk az ima valóságát megközelíteni. Csak ezután, a második részben nézzük meg, hogyan imádkozzunk, illetve hogyan tanítsuk a fiatalokat imádkozni. Nem hiszem ugyanis, hogy bármelyik fiatalt megérintené, ha olyan módszereket, "recepteket" javasolnánk nekik, amelyek nem mélyen imádságos lelkületből fakadnak. André Louf atya használ egy nagyon szép képet egyik könyvében, amelyet magyarra is lefordítottak Bennünk a Lélek imádkozik címmel. Azt mondja, hogy egy forrás van bennünk, de ez a forrás eltömődött, és a mi dolgunk az, hogy kitisztítsuk. Ezt fogjuk most tenni.

Marie Elisabeth nővér előadása

1992. Budapest

Tisztaszívűek

Úgy  szégyellem magam belsőleg. És úgy könyörög a lelkem a Szűzanyának. Ne hagyjon el bennünket, most ne, épp most ne, mikor oly nagyon súlyosak a lelkek s az Egyház, a haza napjai. - Igazán nem lehet más imám, mint ez a könyörgés, és ez: Irgalmazz a Te nagy irgalmad szerint, Istenem. A Te nagy irgalmad szerint. Nincs semmi alapunk másképp rimánkodni, könyörögni, csak így. Isten ingyen irgalma, Istennek önmagában való jósága lehet csak az oka az irgalmának és a jóságának. A mi részünk csak az, hogy ezt könyörögve kérjük. És még ezt is csak az Ő segítő kegyelméből...
Arra gondolok, mennyi áldás fakadhat egy istenszerető lélek nyomán és mennyi átok egy Istentől elfordult élet nyomán. Ha igazán hasznára akarok lenni a mi kis világunknak és a nagy világnak, valóban egész szívemből, lelkemből kell Istent szeretnem.
Talán most van a tizenkettedik óra! Jaj, sietnem kell azzal a szeretettel, mert még utóbb meg is halok, mielőtt elérem. Jézusom, Benned bízók erőssége, irgalmazz!

 Erzsébet nővér

Búcsújárás

Nem az emberekkel kell beszélni Istenről, hanem Istennel az emberekről.

Marie-Elisabeth nővér

Tisztaszívűek

Ohrid, Macedónia

Hagia Sophia, XI. század

Foglalkoztat ez a gondolat: jobban belefigyelni lelkembe, imádkozni, s az imádságos csendből kiérezni Isten örök akaratát. Érzem, hogy többet, sokkal többet kell imádkoznom, mert nagyon is emberi okosság alapján cselekszem. Istenem, érzem és tudom, hogy Te nem így akarod, nem így szereted. Csendre, az ima csendjére van szükségem, hogy megismerjem szent tetszésedet.
Nem érlek el, édes Szűzanyám, mégis Veled megyek, mert jóságosan magaddal emelsz. Vígy magaddal az Atya trónja elé, és vígy el a szenvedő emberszívek kis kunyhóiba Krisztus imájának titkos útjain, hogy legyek igazi imádkozó és legyek a szenvedők segítője. Ami ehhez kell, Tőled megtanulhatom. Nincs, aki Nálad jobban megértette, hogy egy Atyának vagyunk gyermekei, egyenlők és egymás közt testvérek, akik között elsőszülött a Te szent Fiad.

 Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

Orante alak Róma katakombáiból

Jézus első harminc esztendejéről nincs más egyéb írva: Engedelmes vala nekik. Ó Szűzanyám, nagyon kérlek, segíts ezt a nagy misztériumot jól megértenem. Mily sok fordul ezen! – Az évezredek óta várt Isten megjelenik a földön, s elrejtve marad születésében is, növekedésében is. Harminc évig szándékosan „véka alá” rejti magát és csak három évig világít. Úgy látszik, először úgy akarja üdvözíteni a világot, hogy harminc évig csendben engedelmeskedik két teremtményének. Szűzanyám, kérlek, segítsd megértenem e mélységeket!

 Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

XVI. századi ikon

Úgy kell Istent szolgálnom, ahogy Ő akarja, s nem, ahogy én. Ahogy az angyalok szolgálják Őt. Amit rám bízott azt lelkiismeretesen kell teljesítenem. Ha szívem tele van félelemmel, aggódással, sötétséggel, testem betegséggel, ha gyűlölnek, megvetnek, szeretetből azt is el kell fogadnom. Ez a jó Isten akarata szerinti élet. 

Én nem akarok semmit. Az a legnagyobb imám, hogy ne akarjak, hogy Isten akarhasson. Mentnek kell lennem minden egyéni kívánságtól, elgondolástól, hogy fogékony maradhassak Isten sugalmazása felé. Döntő kérdés, hogy pontosan Isten akarata történhessék velünk.

Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

XI. századi kereszt,
Konstantinápoly