2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A kezdeti lelkesedés után általában szárazsággal találkozunk. Ilyenkor Isten megvonja tőlünk az újszülöttek tejét, ahogy Szent Pál mondja. Így lassanként behatolunk a misztériumba, és kilépünk saját nyomorúságunkból, amely már elszáradóban van. Isten egyik módszere, amellyel helyet készít magának bennünk, hogy egy kicsit kiszárít. Amikor téli tájat látunk hó nélkül, a fák száraznak tűnnek. De ha közelebbről megnézzük őket, egészen pici zöld rügyek már a tavaszt készítik elő. Keresztes Szent János szerint nagyobb biztonságban vagyunk a sötétség, mint a nagy világosság idején. A Gyermek Jézusról nevezett Teréz pedig azt mondta, hogy a szárazság élete mindennapi kenyere. A világosság pillanatai nem az ima idején, inkább a napi tevékenységek során adattak meg neki, hiszen Istennek nem kitüntetett és nem gyakori módszere, hogy látomásokban és kinyilatkoztatásokban szóljon, mert mindent elmondott már Fiában. Amikor Isten bevezet világosságába, mintegy megvakulunk, nem látunk többé, tehát homályosabban látjuk mindazt, ami körülvesz minket és magunkat is, és apránként belépünk a misztériumba. A templomszenteléskor Isten azt mondja, hogy a homályban kíván lakni (vö. 1Kir 8,12). Tehát amikor belépünk a sötét felhőbe, a misztériumba lépünk, Istenbe lépünk. Nem kell elszomorodni, nem kell megijedni, ilyen az imánk szokásos légköre. Nem árt azért olykor ellenőrizni lelki utunk során, hogy nem langyosságból származik-e a szárazságunk, mint a Jelenések könyvében. Ezt annak a segítségével tehetjük meg, aki kíséri imaéletünket. De a szárazság ellenkező folyamatot is jelezhet: a szemlélődés világába való belépést. Azt hiszem, nagyobb békességben élhetünk szárazság idején, mintha kinyilatkoztatásaink lennének, mert azokról nem tudjuk, honnan származnak. A szárazság továbbvezet bennünket egyik fokról a másikra, akármi történjék is. Átvezet az élményből a hitbe. A hit pedig a hűség ideje, a kitartás ideje. Nagyon fontos a fiataloknak, hogy ezt megértsék. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A szórakozottságot illetően azt mondhatjuk az erről panaszkodó fiataloknak, amit az imádságról szóló különböző könyvekben is találunk. Mindazt, ami eszembe jut, ami eltereli a figyelmemet, esetleg az ima, a közbenjárás tárgyává tehetem. Imádkozhatunk mind-azokért, akik belső képeinket lefoglalják. Kérhetjük Istent, hogy alakítsa át szívünket és testvéreink szívét. Így lassan rátalálunk a forráshoz vezető útra ahelyett, hogy eltávolodnánk tőle. Van egy másik módja is a szórakozottság elleni harcnak, amelyet minden sivatagi atya buzgón magasztalt: a szív ébersége, a szív kapuján való őrködés. Ez azt jelenti, hogy a nap folyamán (esetleg éjszaka is) megszűrjük gondolatainkat, vagyis szembesülünk mindazzal, ami benépesíti őket, és kitesszük az isteni cselekvésnek ezeket a gondolatokat, benyomásokat, érzéseket. Aszkézist is gyakorolhatunk a képzeletünkkel szemben, ha figyelünk arra, hogy mit látunk, mit nézünk napközben, mit olvasunk, mit hallgatunk. Azt is tehetem a szétszórtság kapcsán, hogy hálát adok, amint észreveszem, hogy elkalandoztam, és a helyett, hogy elkeserednék magamon, reményt vesztettem állnék korlátaim és gyengeségeim előtt, türelmes és békés maradok magammal szemben, és Isten rajtam nyugvó tekintetébe helyezem magam. Istennek már az is csodálatos, hogy ott vagyok és imádkozom, neki adom azt az időt, és nincs túl nagy jelentősége, ha küszködnöm kell magammal, hiszen az a lényeg, hogy ott vagyok számára. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni? 

Mit tanácsoljunk annak, aki éppen nekivág az imádság útjának? Avilai Szent Teréz igen világosan beszél erről A tökéletesség útja 21. fejezetében. Azt mondja, hogy az indulásnál döntést kell hozni. El kell kötelezni szabadságunkat. Döntést kell hozni - Teréz szavai szerint - a lehető legerősebb eltökélt szándékkal, el kell határozni, hogy imádkozni fogunk, és hogy mindig újra kezdjük. Azt is mondja Teréz, hogy el kell döntenünk, hogy ebben kitartunk, bármi történjék is, bármibe kerüljön is, még ha a világ dőlne is össze. Ez a mindig újból meghozott döntés az újrakezdés mellett erősít meg minket az ima útján. Szép látni idős nővéreinket, akik megmaradnak Isten előtt az imában annyi év után is. 

Hiszen az ima több mint kötelesség. Egy keresztény számára éppolyan létszükséglet, mint enni, inni vagy aludni, olyasmi, ami éltet, mint a lélegzetvétel. Ha nem imádkozunk, valami kiszikkad bennünk. Inkább az imánk legyen száraz, mint hogy mi magunk száradjunk ki. Az imádság mindig megújított döntést tételez fel, mert az imádság nem könnyű, kemény küzdelemmel jár. Ezért jó, ha a fiatal tudja, hogy küzdelem előtt áll. Mindjárt meglátjuk, hogyan készülhet rá fel. Attól fogva, hogy a nép kivonult Egyiptomból egészen addig, míg birtokba nem vették az Ígéret Földjét, mindenféle külső és belső nehézségek gyötörték. Nekünk keresztényeknek, szerzeteseknek, akik egész életünket Istennek adtuk, az ima mintegy a pusztába vezető kapu. Isten a pusztába hívja népét, hogy a szívére beszéljen - ahogy Ozeás mondja -, és ebben a pusztában néha visszasírjuk az egyiptomi hagymát és uborkát, szomjasak vagyunk, ki vagyunk téve a fáradtságnak, a kimerültségnek, a holnap bizonytalanságának, és mi is zúgolódunk, ahogy a nép. Két pontot választottam ki az ima nehézségei közül: a szórakozottságot és a szárazságot, ezekkel foglalkozunk. 

2. Az ima: út

Út, tehát tart egy bizonyos ideig, és vezet valahonnan valahová. A teológiai megközelítés után most inkább a metodológiai szemponttal fogunk foglalkozni annak a kérésnek a fényében, amelyet a tanítványok intéztek Jézushoz: "Uram, taníts meg minket imádkozni!" (Lk 11,1). Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én több év imádság után is gyakran elmondom ezt az imát. Újoncmesternőként tőlünk is azt kérik, hogy segítsünk a fiataloknak megtanulni imádkozni. Nem hiszem, hogy elbizonytalanítaná őket, ha tudják, hogy mi magunk is napról napra tanulunk, és újrakezdünk minden nap.


Két szakasza lesz ennek a résznek:


A. Az ima megtanulása
B. Az imádság útja, egész életre szóló út
Végül pedig Mária és az imádság kapcsolatáról fogunk beszélni

A boldogság, amire a Szűzanya tanít minket, a szemlélődés gyümölcse, a csend magatartása és az Ige hallgatásáé, titokzatos jelenlétére való érzékenység, hálaadás Istennek azért, amit velünk tesz, és ének. Az életünkben kell, hogy legyen valami költői, egy költemény kell, hogy legyen, amelyet Isten ír a szívünkbe, hogy azt mindenki olvashassa, aki Istenre, az ő szépségére és békéjére szomjazik. Mária énekelt, Mária rejtetten, csendesen élt megőrizvén a szavakat a szívében, és el-elgondolkodott rajtuk; Mária ott állt a kereszt alatt a hit éjszakájában, amely úgy tűnt, elhallgattat minden éneket. És ennek ellenére életének minden pillanatában megőrizte lelkében az éneket, mert Ő egészen átalakult Isten tökéletes költeményévé.

Christina Kaufmann OCD

Örömben élni ezt jelenti: boldognak lenni a hitben. Ez hűséget kíván meg tőlünk a magunk Magnificatjához életünk minden napján, és lehetővé teszi, hogy - titokzatosan - együtt legyen jelen az öröm és a szenvedés az életünkben, ahogy Máriáéban is. Meghallani az Igét és megénekelni, azt is jelenti, hogy megmaradunk benne, szenvedünk vele és érte. Ez a kitartás, megmaradás a mi belső békénk, és minden béke forrása. Mindannyian vágyunk a békére. Nagyon nagy értéke van, és minden jóakaratú ember keresi a békét. Hűséges tanúságtételünk a boldogságról lényegesen hozzájárulhat ennek a békének a kereséséhez, mert már most tapinthatóvá tesz egy elővételezett harmóniát, és - amennyire ebben az életben lehetséges - az Istenben élt élet tejes harmóniáját. Ha boldog emberek vagyunk, akkor a béke emberei leszünk, ha tudjuk énekelni a Magnificatot, azzal építeni fogjuk a békét a szívünkben és a környezetünkben, és „a vakmerőségig bátrak leszünk" a bizalomteli és tevékeny türelem által a szabadító Istennel együtt, aki „ledönti trónjukról a hatalmasokat, és a megalázottakat fölemeli" (Lk 1,52).

Christina Kaufmann OCD

Hiszem, hogy ma az egyik legsürgetőbb szolgálat az Egyház és az emberek felé, hogy boldogok legyünk, és ez látsszék is rajtunk. Megváltásunk egyéni, személyes történetének szem előtt tartása, amelyet lelkünk mélyén, a hit és a derűs nyugalom tekintetével figyelünk, minket is elvezethet a magunk Magnificatjának megénekléséhez. Az öröm és boldogság oka maga Isten, Krisztus, hogy megkaptuk a Szentlelket. Számára nem egy különösen magasztos belső lelki állapot szükséges, sem az, hogy megfeszüljünk, vagy hogy valami különleges módon éljük a mindennapokat, hanem hogy felfedezzük Mária alázatát és befogadjuk azt az Isten színe előtt élt legbanálisabb hétköznapjainkba is. „Örüljetek az Úrban mindig, ismét mondom, örüljetek!" (Fil 4,4) 

Christina Kaufmann OCD