A szórakozottság

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A szórakozottságot illetően azt mondhatjuk az erről panaszkodó fiataloknak, amit az imádságról szóló különböző könyvekben is találunk. Mindazt, ami eszembe jut, ami eltereli a figyelmemet, esetleg az ima, a közbenjárás tárgyává tehetem. Imádkozhatunk mind-azokért, akik belső képeinket lefoglalják. Kérhetjük Istent, hogy alakítsa át szívünket és testvéreink szívét. Így lassan rátalálunk a forráshoz vezető útra ahelyett, hogy eltávolodnánk tőle. Van egy másik módja is a szórakozottság elleni harcnak, amelyet minden sivatagi atya buzgón magasztalt: a szív ébersége, a szív kapuján való őrködés. Ez azt jelenti, hogy a nap folyamán (esetleg éjszaka is) megszűrjük gondolatainkat, vagyis szembesülünk mindazzal, ami benépesíti őket, és kitesszük az isteni cselekvésnek ezeket a gondolatokat, benyomásokat, érzéseket. Aszkézist is gyakorolhatunk a képzeletünkkel szemben, ha figyelünk arra, hogy mit látunk, mit nézünk napközben, mit olvasunk, mit hallgatunk. Azt is tehetem a szétszórtság kapcsán, hogy hálát adok, amint észreveszem, hogy elkalandoztam, és a helyett, hogy elkeserednék magamon, reményt vesztettem állnék korlátaim és gyengeségeim előtt, türelmes és békés maradok magammal szemben, és Isten rajtam nyugvó tekintetébe helyezem magam. Istennek már az is csodálatos, hogy ott vagyok és imádkozom, neki adom azt az időt, és nincs túl nagy jelentősége, ha küszködnöm kell magammal, hiszen az a lényeg, hogy ott vagyok számára.