"Nem arról van szó, hogy szeretnünk kell a rossz és fájdalmas dolgokat. Végig kell szenvednünk valamennyit, hogy kijavítsuk őket, vagy véget vessünk nekik. Így kerülünk összhangba Istennel, aki nem szereti a rosszat, de megengedi, mert jót tud kihozni belőle. Minden egyébhez hasonlóan a rossz is csodálatos eszköz lehet az isteni gondviselés kezében. Egy nap majd (a másik világban) álmélkodva fogjuk látni, mennyi gyümölcsöt hozott a szenvedés azokban a bátor lelkekben, akik megtanulták elfogadni és elviselni: szeretetből. Itt rejlik a valódi béke legmélyebb forrása.
Senki nem akarja, hogy szenvedjünk, de szeretnünk kell a szenvedést, ahogyan Isten is szereti - felemelő dolgot kell látnunk benne, a béke előhírnökét. A világ olyan terv alapján készült, amelyen nem tudunk változtatni: a Mester tervén alapul. Mi csak szolgák vagyunk, és olyannak kell elfogadnunk az életet, amilyennek az ő terveiben mutatkozik; akaratunkat és erőfeszítéseinket összhangba kell hoznunk a szándékaival.
Márpedig a szenvedés is része ennek a tervnek. Az a rendeltetése, hogy elvezessen az örömhöz, ahogyan a halál (vagy a mortificatio, az én halála) is az életre visz. "Aki elveszíti az életét (...), megtalálja." Apró magvak vagyunk, a talajba vetve, s el kell halnunk ahhoz, hogy új életre támadjunk Istenben. A 126. zsoltár néhány sora csodás képet fest erről az isteni tervről. De nem elég, ha pusztán alávetjük magunkat, felismerve, hogy elkerülhetetlen; szeretnünk kell, tudva, hogy Isten szeretete fejeződik ki benne.
Ehhez pedig erősnek kell lennünk. Az erőnk viszont nem abban nyilvánul meg, hogy ellenállunk annak, ami megsebez minket, s megpróbálunk megszabadulni tőle. Más formája is van az erőnek, sokkal magasabb rendű. Ez az erő elfogadja azt, amitől nem tud szabadulni, és nem szűnik meg mosolyogni a kereszt alatt. Nem a keresztre mosolygunk, hanem arra, aki már előttünk és érettünk a vállán hordozta, s mai napig velünk együtt cipeli. "

Megszólal a csend
Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

"Soha ne feledje, hogy Isten szeretet, és minden létező definíciója azokat a határokat jelöli ki, amelyek között létezik. Ennek értelmében Istennek a végtelen szeretet a "határa": nem tud nem szeretni. Egész lénye a szeretetben van, s a szeretet egész valósága őbenne létezik. Éppen ezért nincs jogunk ahhoz, hogy bármi mást lássunk benne szereteten kívül. Mint tudjuk, "nincs félelem a szeretetben; hanem a tökéletes szeretet elűzi a félelmet". Űzze el hát gondolataiból teljesen ezt a nyomasztó félelmet, amely meghalt a kereszten - nem, már a jászolban! Legyen derűs, és örvendezzem abban, Aki van, s aki nem más, mint a szeretet!"

Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

Szenvedésünkre Isten ránk vonatkozó tervén belül kerül sor. Ha szeretettel elfogadjuk, lelkünk egységbe kerül Isten akaratával, s egy lesz azzal, akinek az akarata azonos a létével.
Miért hív minket Isten olyan gyakran erre az útra, ahol nagyobb bizonyossággal találkozunk vele, mint bárhol másutt? Mert irántunk táplált különleges szeretetének adja jelét ezzel. Megvannak a magunk "találkahelyei" Istennel. Legyen hát hálás értük, és őrizze meg őket hűségesen! Hűségünk nem biztosítéka annak, hogy nem fogunk szenvedni. Egyik legnagyobb tévedésünk az az elképzelés, hogy rosszul szenvedünk, ha nehezünkre esik a szenvedés.
A szenvedés márpedig mindig szenvedés marad - olyan állapot, amely erőszakot tesz a természetünkön. Ezen még Isten sem tud változtatni. "Magadnak teremtettél minket..." A boldogságunk is őbenne rejlik hát.  A szenvedés ellentétes mind Istentől való teremtettségünkkel, mind Isten felé tartó törekvésünkkel.
Jézus szenvedett mivelünk és miértünk, s ezzel a szenvedésben rejlő ellentétet átalakította magává az Isten felé tartó mozgássá. A szenvedés Istenhez vezető úttá alakult, de (filozófiai fogalommal élve) csak per accidens, csak járulékosan. Lényegét tekintve és önmagában véve a szenvedés továbbra is ellentétes és ellenséges tényező. Meg kell vívnunk vele a harcunkat, fölébe kell kerekednünk, s elviselve a kínját nagyobbnak kell bizonyulnunk nála, mert csak így lesz belőle eszköz és szolga.
Viselje el hát továbbra is bátran a szenvedést, használja olyan eszközként, amellyel még teljesebben be tudja fogadni az isteni életet! És változatlanul szeretettel tekintsen Istenre, amikor a szenvedés óráit bocsátja magára, melyek oly fontosak spirituális növekedésünk szempontjából: amikor megtört szívünk aligha tud tenni mást, mint hogy kimondja: fiat, legyen meg a te akaratod!

Megszólal a csend
Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról