Hívás és jelenlét
Published by Libertia Peregrinans under Előadás 1992, ima, Marie-Elisabeth nővér, Tisztaszívűek on 11:37Az ima teológiai vonatkozásait az Úr Jézus szavaival szeretném illusztrálni: "Ha ismernéd Isten ajándékát" (Jn 4,10).
Amikor egy fiatal eljön imádkozni, vagy amikor mi imádkozni kezdünk, elmegyünk az imára, Valaki hív minket, Valaki ott van. Az imában valaki keres valakit, és az benne a csodálatos, hogy Isten keres minket. Mielőtt még mi elindulnánk felé, Isten már ott van, és keres minket. Fontos, hogy a fiatalok megértsék ezt a tényt, hogy amikor imádkozni mennek, Valaki már ott van és várja őket. A Teremtés könyvében, a Szentírás elejétől fogva Isten keresi az embert: "Ádám, hol vagy?" (Ter 3,9). Ádám pedig "ember"-t jelent. Ember, hol vagy?
A Szentírásban Isten végig az embert hívja. Nevén szólítja: "Ábrahám", "Mózes", "Józsue". Az Újszövetségből csak egy példát hozok: Isten, az Atya elébe fut messziről érkező fiának, és karjaiba zárja. Az imában tehát Isten az, aki az embert keresi, és aki kezdeményez. Az imádságban ott vagyunk mi is, de Isten jobban jelen van, mint mi az Ő számára. Fontos, hogy a fiatalok megértsék ennek a rendkívüli jelenlétnek a valóságát.
Milyen ez az Isten, aki jelen van az imában az ember számára? Három pontot szeretnék hangsúlyozni ebben a részben:
Először is, Isten minden. Isten az ősforrása minden létezőnek, nekünk magunknak is, akik itt vagyunk. Isten szüntelenül teremt igéje által. Ő az alfa és az ómega, vagyis Ő van az ima kezdetén és végén, utam kezdetén és végén.
Másodszor: Ő az az Isten, aki egészen más. Transzcendens, azaz titokzatos Isten, valaki, akiről végül is nem sokat tudunk mondani, valaki, aki vonz, de akitől ugyanakkor egy kicsit félünk. Ez a félelem a Szentírásban, mint például Mózesé az égő csipkebokor előtt.
Harmadszor, ez az egészen más Isten egyben az egészen más ellentéte, egészen közeli is. A Kivonulás könyvében, éppen miután a nép vétkezett és eltávolodott tőle, Isten újból kinyilatkoztatta nevét, megújítja a népével kötött szövetséget, és az irgalom és gyöngédség Istenének nevezi magát. Így Isten, az egészen más, szemtől szembe beszél Mózessel, "ahogy az ember barátjával beszél" (Kiv 33, 11). És ez a találkozás mindig a Találkozás Sátrában történik.
Milyen helyet foglal el az imádkozó ember ezzel az Istennel szemben, aki várja? Imádkozni annyi, mint megnyílni ennek a felénk nyújtott ajándéknak. Annyi, mint Salamonhoz hasonlóan a szívünkkel hallgatni, és befogadni az élő Istent. Hiszen az élő Isten elébe jött népének, közel jött hozzá. Láthatjuk ezt a Kivonulás könyve 3. fejezetének 18. versében. Isten olyan közel van, hogy bensőnk legmélyén lakik. Azt mondhatjuk tehát, hogy az ima aktusában Isten mutatkozik meg nekünk elsőként. Figyelmünknek erre a misztériumra, erre a rendkívüli valóságra kell irányulnia, s a minket elárasztó gondokból át kell lépnünk ebbe a misztériumba. Az isteni kezdeményezés nyomán rádöbbenünk, hogy az ima inkább Isten cselekvése bennünk, mintsem saját cselekedetünk. A mi részünk az imában, hogy ráébredünk Isten jelenlétére - szerető jelenlétére - és hálát adunk érte. Szent János első levelében ez áll: "Szeressük tehát Istent , mert Isten előbb szeretet minket" (1Jn 4,19)
