"Nem arról van szó, hogy szeretnünk kell a rossz és fájdalmas dolgokat. Végig kell szenvednünk valamennyit, hogy kijavítsuk őket, vagy véget vessünk nekik. Így kerülünk összhangba Istennel, aki nem szereti a rosszat, de megengedi, mert jót tud kihozni belőle. Minden egyébhez hasonlóan a rossz is csodálatos eszköz lehet az isteni gondviselés kezében. Egy nap majd (a másik világban) álmélkodva fogjuk látni, mennyi gyümölcsöt hozott a szenvedés azokban a bátor lelkekben, akik megtanulták elfogadni és elviselni: szeretetből. Itt rejlik a valódi béke legmélyebb forrása.
Senki nem akarja, hogy szenvedjünk, de szeretnünk kell a szenvedést, ahogyan Isten is szereti - felemelő dolgot kell látnunk benne, a béke előhírnökét. A világ olyan terv alapján készült, amelyen nem tudunk változtatni: a Mester tervén alapul. Mi csak szolgák vagyunk, és olyannak kell elfogadnunk az életet, amilyennek az ő terveiben mutatkozik; akaratunkat és erőfeszítéseinket összhangba kell hoznunk a szándékaival.
Márpedig a szenvedés is része ennek a tervnek. Az a rendeltetése, hogy elvezessen az örömhöz, ahogyan a halál (vagy a mortificatio, az én halála) is az életre visz. "Aki elveszíti az életét (...), megtalálja." Apró magvak vagyunk, a talajba vetve, s el kell halnunk ahhoz, hogy új életre támadjunk Istenben. A 126. zsoltár néhány sora csodás képet fest erről az isteni tervről. De nem elég, ha pusztán alávetjük magunkat, felismerve, hogy elkerülhetetlen; szeretnünk kell, tudva, hogy Isten szeretete fejeződik ki benne.
Ehhez pedig erősnek kell lennünk. Az erőnk viszont nem abban nyilvánul meg, hogy ellenállunk annak, ami megsebez minket, s megpróbálunk megszabadulni tőle. Más formája is van az erőnek, sokkal magasabb rendű. Ez az erő elfogadja azt, amitől nem tud szabadulni, és nem szűnik meg mosolyogni a kereszt alatt. Nem a keresztre mosolygunk, hanem arra, aki már előttünk és érettünk a vállán hordozta, s mai napig velünk együtt cipeli. "

Megszólal a csend
Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

"Soha ne feledje, hogy Isten szeretet, és minden létező definíciója azokat a határokat jelöli ki, amelyek között létezik. Ennek értelmében Istennek a végtelen szeretet a "határa": nem tud nem szeretni. Egész lénye a szeretetben van, s a szeretet egész valósága őbenne létezik. Éppen ezért nincs jogunk ahhoz, hogy bármi mást lássunk benne szereteten kívül. Mint tudjuk, "nincs félelem a szeretetben; hanem a tökéletes szeretet elűzi a félelmet". Űzze el hát gondolataiból teljesen ezt a nyomasztó félelmet, amely meghalt a kereszten - nem, már a jászolban! Legyen derűs, és örvendezzem abban, Aki van, s aki nem más, mint a szeretet!"

Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

Szenvedésünkre Isten ránk vonatkozó tervén belül kerül sor. Ha szeretettel elfogadjuk, lelkünk egységbe kerül Isten akaratával, s egy lesz azzal, akinek az akarata azonos a létével.
Miért hív minket Isten olyan gyakran erre az útra, ahol nagyobb bizonyossággal találkozunk vele, mint bárhol másutt? Mert irántunk táplált különleges szeretetének adja jelét ezzel. Megvannak a magunk "találkahelyei" Istennel. Legyen hát hálás értük, és őrizze meg őket hűségesen! Hűségünk nem biztosítéka annak, hogy nem fogunk szenvedni. Egyik legnagyobb tévedésünk az az elképzelés, hogy rosszul szenvedünk, ha nehezünkre esik a szenvedés.
A szenvedés márpedig mindig szenvedés marad - olyan állapot, amely erőszakot tesz a természetünkön. Ezen még Isten sem tud változtatni. "Magadnak teremtettél minket..." A boldogságunk is őbenne rejlik hát.  A szenvedés ellentétes mind Istentől való teremtettségünkkel, mind Isten felé tartó törekvésünkkel.
Jézus szenvedett mivelünk és miértünk, s ezzel a szenvedésben rejlő ellentétet átalakította magává az Isten felé tartó mozgássá. A szenvedés Istenhez vezető úttá alakult, de (filozófiai fogalommal élve) csak per accidens, csak járulékosan. Lényegét tekintve és önmagában véve a szenvedés továbbra is ellentétes és ellenséges tényező. Meg kell vívnunk vele a harcunkat, fölébe kell kerekednünk, s elviselve a kínját nagyobbnak kell bizonyulnunk nála, mert csak így lesz belőle eszköz és szolga.
Viselje el hát továbbra is bátran a szenvedést, használja olyan eszközként, amellyel még teljesebben be tudja fogadni az isteni életet! És változatlanul szeretettel tekintsen Istenre, amikor a szenvedés óráit bocsátja magára, melyek oly fontosak spirituális növekedésünk szempontjából: amikor megtört szívünk aligha tud tenni mást, mint hogy kimondja: fiat, legyen meg a te akaratod!

Megszólal a csend
Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról

"A bennünk lévő életerő, a tisztaság, jóság iránti vágy, ha nem találja a végtelenbe torkolló medrét, akkor parttalanul szétfolyik, fájdalmat, céltalan pusztulást okoz. A bűnbánat lényege, hogy rátalálok önmagam medrére, és a bűn gátjait áttépve nyugodtan, szabadon hömpölyögve elindulok a végtelen tenger felé, nagy hajókat hordozva hátamon, kenyeret adó malmokat hajtva. Szívemből életadó forrás fakad, s létem kis patakja a szorgalmas napjaimtól duzzadva, békésen Isten irgalmasságának tengere felé folyik. 

A bűnbánat a legrövidebb út, szent ajándék, hogy fel tudjak állni, és el tudjam érni a célomat. Nem az a lényeges, hogy sokat foglalkozzam a bűnnel, hanem az, hogy visszatérjek arra az útra, amely a végtelen szeretet felé visz.Elsősorban nem a múlt elemzése a fontos(persze jó, ha az ember tudja, hogy hol tévedt el, hol hibázott, mennyi időt és energiát vesztegetett el emiatt), a bűnbánat lényege az, hogy felkelek, és Atyámhoz megyek, aki magához ölel. Elmondom, hogy sokat vétettem, nem vagyok méltó, hogy fiának nevezzen, de én alázatosságom tudatában szeretettel kérem, hogy állítsuk helyre azt a szent kapcsolatot, ami számomra életet jelent. 

Ilyen értelemben a szentgyónás tudatos döntés: kijelentem az élő Isten előtt, hogy amit bűnben tettem, azt zsákutcának érzem,nem akarok a sötétben járkálni többé, Isten segítségével elindulok a fény felé."

"A gonosz szeretne kiütni, padlóra küldeni, letéríteni Isten adta szent célunkról. 

Természetes, hogy rendszeresen lemosakodunk, lezuhanyozunk, de nem a tisztálkodás az életcél. Az életünket nem arra kaptuk, hogy reggeltől estig a tükör előtt pattanásainkkal bíbelődjünk, hanem arra, hogy szeressünk, alkossunk, teremtsünk, hogy éljük az életünket. Ilyen értelemben persze meg kell néznünk egy-egy munkánk gyümölcsét, következményeit, és a pelyvát a bűnbánat szelében el kell távolítanunk az érett, ép, egészséges búzaszemek közül, de tudnunk kell, hogy életünk munkáját nem abból fogják megítélni, hogy hány könnycseppet ejtettünk a hibáink miatt, hanem hány ép, egészséges búzaszemet tudtunk teremni." 

Rettegjen minden ember, reszkessen az egész világ és örömtől repessen az ég, midőn az oltáron a pap kezében nyugszik Krisztus, az élő Isten Fia. Ó, csodálatra méltó nagyság és bámulandó méltóság! Ó, fölséges alázatosság! Ó, alázatos fölség, hogy a világegyetem Ura, Isten és az Isten Fia annyira megalázza magát, hogy üdvösségünkért a kenyér színe alá rejtezik. Lássátok meg testvéreim, Isten alázatosságát és öntsétek ki szíveteket előtte. Alázzátok meg magatokat, hogy felmagasztaltassatok általa. Semmit se tartsatok tehát vissza magatokból, hogy egészen magához fogadjon benneteket az, aki egészen odaadja magát értetek. 

Jardek

Ahol szeretet és bölcsesség van,

ott nincs félelem, sem tudatlanság.

Ahol türelem és alázatosság van,

ott nincs sem harag, sem felindulás.

Ahol vigasság és szegénység van,

ott nincs sem kapzsiság, sem zsugoriság.

Ahol nyugalom és elmélkedés van,

ott nincs sem aggályoskodás, sem szertelenkedés.

Ahol az Úr félelme őrzi a kaput,

ott nincs helye az ellenségnek a betörésre.

Ahol irgalom és tapintat van,

ott nincs sem pazarlás, sem keményszívűség.

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

Az ima anyagát és táplálékát megkaptuk Istentől: ez az Ő Szava, az evangélium, a Szentírás. Itt is segíteni kell a fiatalnak Isten Igéjével élni. A liturgikus naptárban például meg lehet találni a szentmise napi olvasmányait, amit Isten a mai napon mond nekünk. Elolvassuk lassan a napi szöveget. Lelki "szánkkal" ízlelgethetjük az Istentől kapott szavakat, és ezt egy ideig együtt is végezhetjük a fiatallal, hogy megtanulja. Elmondhatjuk egyszerűen a szöveget, miközben hagyjuk, hogy a szavak visszhangozzanak bennünk, ahogy a sivatagi szerzetesek tették a zsoltárokkal. Elmélkedhetünk is rajta, megállva egy-egy szónál. Egyszerűen ismételgethetünk egy szót vagy kifejezést az ima egész ideje alatt, hogy Isten szavának esője átjárja kiszáradt földünket. De soha ne azzal törődjünk, hogy mit érzünk, hanem az Ige legyen az első. Így tudom Istent választani és nem magamat. Fontos, hogy ezt tudják a fiatalok. Ha nagyon unatkozunk, megtanulhatunk fejből egy szakaszt az imaidő alatt. Isten Szaván kívül ott van Jézus neve is. Jól ismerjük a "Jézus-imát", és a fiatal maga is találhat egy mondatot, amelyet bizonyos ideig ismételget az ima folyamán. Természetesen felvethetjük a fiatalnak, hogy használja valamelyik kedves imádságát. De nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő pillanat arra, hogy saját imákat írjon. Mert világosan meg kell különböztetni a tanulás, az alkotás és az ima idejét. Még akkor is, ha ez az imaidő csak negyed óra vagy húsz perc, fontos, hogy ilyenkor csak ezzel foglalkozzon a fiatal. Sok más ismert lehetőség is van, de túl ezen a néhány feltételen, amelyek segítenek behatárolni az ima konkrét cselekedetét és támpontokat adnak, egészen világosan érezzük, hogy a keresztény ima nem elsősorban forma vagy módszer, hanem nyitott, élő folyamat. Amikor Avilai Szent Teréz az imáról akart írni, A tökéletesség útját írta meg. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

Most térjünk rá arra, hogy az imának milyen lefolyását, felépítését ajánljuk a fiataloknak. Amikor az imáról beszélgetek a fiatalokkal, általában azt mondom nekik, hogy legfontosabb a jó kezdés és a jó befejezés, a kettő között pedig azt tesszük, amit tudunk. Lényeges, hogy a kezdet világos és jól felépített legyen, és a fiatallal való közös kísérletezések, próbálkozások nyomán válasszuk meg. Persze ez fiataloktól és lelki vezetőktől függően változó formát fog ölteni, de ami állandó, ami mindig megvan a kezdésben, az az isteni jelenlét tudatosítása. Ez a tudatosítás néha akár az egész imaidőt kitöltheti, és ez nem is baj. Isten jelenlétének felidézését kapcsolhatjuk, mondjuk, a keresztvetéshez, amellyel a Szentháromság misztériumába helyezkedünk. Megmagyarázhatjuk a fiataloknak, hogy mit jelent a keresztény ember számára a keresztvetés. Azt hiszem, azok után, amit az elmúlt negyven évben átéltetek, jobban is meg tudjátok magyarázni, mint én. Fontosnak tartom az ima elején a Szentlélek hívását is, de nem pusztán a szokásos szavakkal, amelyeket refrénszerűen ismételgetünk, hanem Isten valódi segítségül hívásával. Egyébként pedig a fiatalok egyéniségüknek megfelelően kérhetik Mária vagy az őrangyaluk segítségét. 

Az ima végét sem kell hagyni elfolyni, jó, ha hálát adunk például az imában eltöltött időért, ezért az Istennek ajándékozott és Istentől ajándékba kapott időért. És természetesen elmondhatunk ilyenkor egy imát, amihez éppen kedvünk van. Mindenesetre jó, ha kialakulnak ilyen szokásaink, és napról napra maradandóan megismétlődnek bennünk ezek a dolgok. 

Ami a kettő közötti időt illeti, emlékeztessük a fiatalt, hogy Isten kedvéért van ott. Nem az a fontos, amit érzek, hanem az a fontos, ami a valóság: Isten ott van, és én őelőtte. Amikor szerelmesek együtt vannak, nem a szavak számítanak, hanem az együttlét ténye. De még ezen túl, az ima folyamán az is lényeges, hogy ne maradjunk a meghatározatlanság ködében. El kell jönnünk öt kenyerünkkel és két halunkkal, mint az evangéliumban, és az Úr majd gondoskodik róla, hogy megszaporodjanak. De mi ez a kenyér és hal, vagyis hogyan tápláljuk az imánkat? 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

Amíg éreznek valamit, amíg valami megragadja őket, addig jó. De amint az érzés elmúlik, vége. Ilyenkor segíteni kell őket ennek az átmenetnek a megélésében például azzal a hasonlattal, hogy a házaspárok életében is megvan az ideje a nagy szenvedélyeknek, a jegyességnek, a kezdeti lángolásnak, és azután az egymás melletti hűséges kitartás következik. Meg kell nekik tanítani, hogyan kezeljék az imádság idejét. Ezért jó, ha nem javaslunk túl hosszú imaidőt a fiataloknak, de túl rövidet sem. Nem szabad odáig jutni, hogy a fiatal megundorodjon az imától. Keresztes Szent János a természet szépségei közé vitte a novíciusokat. Avilai Szent Teréz pedig azt mondta, ha az embernek nagyon fáj a feje, jobb lefeküdni, mint imádkozni. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy a fiatalok megérezzék, hogyan tudnak hűségesek lenni, hogyan tudnak kitartani az imára szánt időben. Ennek érdekében javasolhatunk a fiataloknak néhány apró, konkrét dolgot: például azoknak, akik még nem kötelezték el magukat a szerzetesi életre, az Úrral való találkozás idejének kitűzését, a rendszeres találkozást Vele, még ha csak rövid időre is. Olyan időpontot, illetve időtartamot válasszanak, amit valóban meg is tudnak tartani, és amit alkalomadtán meghosszabbíthatnak, de ebben érezzék magukat teljesen szabadnak. Arra is jó felhívni a fiatalok figyelmét, hogy keressenek megfelelő helyet, ahol nyugodtan imádkozhatnak, mert mindegyiküknek megvan a maga sajátos érzésvilága, és olyan helyet kell találniuk, ahol jól érzik magukat, egy imasarkot, amit ízlésük szerint berendezhetnek, vagy akár egy kedves templomot. Jó, ha a fiatallal együtt átgondoljuk, hogy milyen testhelyzetek vezetik rá az imára.  Az is segíthet egyes fiataloknak - akár a noviciátus alatt, akár előtte -, ha egy ideig velük imádkozunk. Nem feltétlenül kell ennek sokáig tartania, és a fiatal úgyis tudja, hogy csak átmenetileg van így, de ez megkönnyítheti számukra, hogy túljussanak egy bizonyos szakaszon. Azt hiszem, alapvető jelentőségű a fiataloknak, hogy legyen kísérőjük az imádság útján. A fiatal tudja, hogy a saját útján kell járnia, de szüksége van valakire, aki segít rálépni erre az útra és megmaradni rajta, amíg ő maga meg nem találja saját ritmusát. Más segédeszközök is vannak, amelyek jók lehetnek bizonyos típusok számára. Lehet például ima-füzetet tartani, feljegyezni bele néhány sort és később megbeszélni a lelki vezetővel. Vagy felírhatja a fiatal azokat a mondatokat, amelyekre felfigyelt, amelyek megérintették és amelyekről beszélni szeretne. Felírhat egy-egy imádságot vagy küzdelmet, amelyen keresztülment. 

"Minél kivetkőzöttebb, mélyebben alázatos a lélek, annál inkább alkalmassá válik a magasságokra. Emelkedése amelyre képessé válik, olyan mértékű lesz, amennyire leszáll gyökereihez, legmélyének mélységébe."

Folignói Boldog Angéla (1248-1309)

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A kezdeti lelkesedés után általában szárazsággal találkozunk. Ilyenkor Isten megvonja tőlünk az újszülöttek tejét, ahogy Szent Pál mondja. Így lassanként behatolunk a misztériumba, és kilépünk saját nyomorúságunkból, amely már elszáradóban van. Isten egyik módszere, amellyel helyet készít magának bennünk, hogy egy kicsit kiszárít. Amikor téli tájat látunk hó nélkül, a fák száraznak tűnnek. De ha közelebbről megnézzük őket, egészen pici zöld rügyek már a tavaszt készítik elő. Keresztes Szent János szerint nagyobb biztonságban vagyunk a sötétség, mint a nagy világosság idején. A Gyermek Jézusról nevezett Teréz pedig azt mondta, hogy a szárazság élete mindennapi kenyere. A világosság pillanatai nem az ima idején, inkább a napi tevékenységek során adattak meg neki, hiszen Istennek nem kitüntetett és nem gyakori módszere, hogy látomásokban és kinyilatkoztatásokban szóljon, mert mindent elmondott már Fiában. Amikor Isten bevezet világosságába, mintegy megvakulunk, nem látunk többé, tehát homályosabban látjuk mindazt, ami körülvesz minket és magunkat is, és apránként belépünk a misztériumba. A templomszenteléskor Isten azt mondja, hogy a homályban kíván lakni (vö. 1Kir 8,12). Tehát amikor belépünk a sötét felhőbe, a misztériumba lépünk, Istenbe lépünk. Nem kell elszomorodni, nem kell megijedni, ilyen az imánk szokásos légköre. Nem árt azért olykor ellenőrizni lelki utunk során, hogy nem langyosságból származik-e a szárazságunk, mint a Jelenések könyvében. Ezt annak a segítségével tehetjük meg, aki kíséri imaéletünket. De a szárazság ellenkező folyamatot is jelezhet: a szemlélődés világába való belépést. Azt hiszem, nagyobb békességben élhetünk szárazság idején, mintha kinyilatkoztatásaink lennének, mert azokról nem tudjuk, honnan származnak. A szárazság továbbvezet bennünket egyik fokról a másikra, akármi történjék is. Átvezet az élményből a hitbe. A hit pedig a hűség ideje, a kitartás ideje. Nagyon fontos a fiataloknak, hogy ezt megértsék. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A szórakozottságot illetően azt mondhatjuk az erről panaszkodó fiataloknak, amit az imádságról szóló különböző könyvekben is találunk. Mindazt, ami eszembe jut, ami eltereli a figyelmemet, esetleg az ima, a közbenjárás tárgyává tehetem. Imádkozhatunk mind-azokért, akik belső képeinket lefoglalják. Kérhetjük Istent, hogy alakítsa át szívünket és testvéreink szívét. Így lassan rátalálunk a forráshoz vezető útra ahelyett, hogy eltávolodnánk tőle. Van egy másik módja is a szórakozottság elleni harcnak, amelyet minden sivatagi atya buzgón magasztalt: a szív ébersége, a szív kapuján való őrködés. Ez azt jelenti, hogy a nap folyamán (esetleg éjszaka is) megszűrjük gondolatainkat, vagyis szembesülünk mindazzal, ami benépesíti őket, és kitesszük az isteni cselekvésnek ezeket a gondolatokat, benyomásokat, érzéseket. Aszkézist is gyakorolhatunk a képzeletünkkel szemben, ha figyelünk arra, hogy mit látunk, mit nézünk napközben, mit olvasunk, mit hallgatunk. Azt is tehetem a szétszórtság kapcsán, hogy hálát adok, amint észreveszem, hogy elkalandoztam, és a helyett, hogy elkeserednék magamon, reményt vesztettem állnék korlátaim és gyengeségeim előtt, türelmes és békés maradok magammal szemben, és Isten rajtam nyugvó tekintetébe helyezem magam. Istennek már az is csodálatos, hogy ott vagyok és imádkozom, neki adom azt az időt, és nincs túl nagy jelentősége, ha küszködnöm kell magammal, hiszen az a lényeg, hogy ott vagyok számára. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni? 

Mit tanácsoljunk annak, aki éppen nekivág az imádság útjának? Avilai Szent Teréz igen világosan beszél erről A tökéletesség útja 21. fejezetében. Azt mondja, hogy az indulásnál döntést kell hozni. El kell kötelezni szabadságunkat. Döntést kell hozni - Teréz szavai szerint - a lehető legerősebb eltökélt szándékkal, el kell határozni, hogy imádkozni fogunk, és hogy mindig újra kezdjük. Azt is mondja Teréz, hogy el kell döntenünk, hogy ebben kitartunk, bármi történjék is, bármibe kerüljön is, még ha a világ dőlne is össze. Ez a mindig újból meghozott döntés az újrakezdés mellett erősít meg minket az ima útján. Szép látni idős nővéreinket, akik megmaradnak Isten előtt az imában annyi év után is. 

Hiszen az ima több mint kötelesség. Egy keresztény számára éppolyan létszükséglet, mint enni, inni vagy aludni, olyasmi, ami éltet, mint a lélegzetvétel. Ha nem imádkozunk, valami kiszikkad bennünk. Inkább az imánk legyen száraz, mint hogy mi magunk száradjunk ki. Az imádság mindig megújított döntést tételez fel, mert az imádság nem könnyű, kemény küzdelemmel jár. Ezért jó, ha a fiatal tudja, hogy küzdelem előtt áll. Mindjárt meglátjuk, hogyan készülhet rá fel. Attól fogva, hogy a nép kivonult Egyiptomból egészen addig, míg birtokba nem vették az Ígéret Földjét, mindenféle külső és belső nehézségek gyötörték. Nekünk keresztényeknek, szerzeteseknek, akik egész életünket Istennek adtuk, az ima mintegy a pusztába vezető kapu. Isten a pusztába hívja népét, hogy a szívére beszéljen - ahogy Ozeás mondja -, és ebben a pusztában néha visszasírjuk az egyiptomi hagymát és uborkát, szomjasak vagyunk, ki vagyunk téve a fáradtságnak, a kimerültségnek, a holnap bizonytalanságának, és mi is zúgolódunk, ahogy a nép. Két pontot választottam ki az ima nehézségei közül: a szórakozottságot és a szárazságot, ezekkel foglalkozunk. 

2. Az ima: út

Út, tehát tart egy bizonyos ideig, és vezet valahonnan valahová. A teológiai megközelítés után most inkább a metodológiai szemponttal fogunk foglalkozni annak a kérésnek a fényében, amelyet a tanítványok intéztek Jézushoz: "Uram, taníts meg minket imádkozni!" (Lk 11,1). Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én több év imádság után is gyakran elmondom ezt az imát. Újoncmesternőként tőlünk is azt kérik, hogy segítsünk a fiataloknak megtanulni imádkozni. Nem hiszem, hogy elbizonytalanítaná őket, ha tudják, hogy mi magunk is napról napra tanulunk, és újrakezdünk minden nap.


Két szakasza lesz ennek a résznek:


A. Az ima megtanulása
B. Az imádság útja, egész életre szóló út
Végül pedig Mária és az imádság kapcsolatáról fogunk beszélni

A boldogság, amire a Szűzanya tanít minket, a szemlélődés gyümölcse, a csend magatartása és az Ige hallgatásáé, titokzatos jelenlétére való érzékenység, hálaadás Istennek azért, amit velünk tesz, és ének. Az életünkben kell, hogy legyen valami költői, egy költemény kell, hogy legyen, amelyet Isten ír a szívünkbe, hogy azt mindenki olvashassa, aki Istenre, az ő szépségére és békéjére szomjazik. Mária énekelt, Mária rejtetten, csendesen élt megőrizvén a szavakat a szívében, és el-elgondolkodott rajtuk; Mária ott állt a kereszt alatt a hit éjszakájában, amely úgy tűnt, elhallgattat minden éneket. És ennek ellenére életének minden pillanatában megőrizte lelkében az éneket, mert Ő egészen átalakult Isten tökéletes költeményévé.

Christina Kaufmann OCD

Örömben élni ezt jelenti: boldognak lenni a hitben. Ez hűséget kíván meg tőlünk a magunk Magnificatjához életünk minden napján, és lehetővé teszi, hogy - titokzatosan - együtt legyen jelen az öröm és a szenvedés az életünkben, ahogy Máriáéban is. Meghallani az Igét és megénekelni, azt is jelenti, hogy megmaradunk benne, szenvedünk vele és érte. Ez a kitartás, megmaradás a mi belső békénk, és minden béke forrása. Mindannyian vágyunk a békére. Nagyon nagy értéke van, és minden jóakaratú ember keresi a békét. Hűséges tanúságtételünk a boldogságról lényegesen hozzájárulhat ennek a békének a kereséséhez, mert már most tapinthatóvá tesz egy elővételezett harmóniát, és - amennyire ebben az életben lehetséges - az Istenben élt élet tejes harmóniáját. Ha boldog emberek vagyunk, akkor a béke emberei leszünk, ha tudjuk énekelni a Magnificatot, azzal építeni fogjuk a békét a szívünkben és a környezetünkben, és „a vakmerőségig bátrak leszünk" a bizalomteli és tevékeny türelem által a szabadító Istennel együtt, aki „ledönti trónjukról a hatalmasokat, és a megalázottakat fölemeli" (Lk 1,52).

Christina Kaufmann OCD

Hiszem, hogy ma az egyik legsürgetőbb szolgálat az Egyház és az emberek felé, hogy boldogok legyünk, és ez látsszék is rajtunk. Megváltásunk egyéni, személyes történetének szem előtt tartása, amelyet lelkünk mélyén, a hit és a derűs nyugalom tekintetével figyelünk, minket is elvezethet a magunk Magnificatjának megénekléséhez. Az öröm és boldogság oka maga Isten, Krisztus, hogy megkaptuk a Szentlelket. Számára nem egy különösen magasztos belső lelki állapot szükséges, sem az, hogy megfeszüljünk, vagy hogy valami különleges módon éljük a mindennapokat, hanem hogy felfedezzük Mária alázatát és befogadjuk azt az Isten színe előtt élt legbanálisabb hétköznapjainkba is. „Örüljetek az Úrban mindig, ismét mondom, örüljetek!" (Fil 4,4) 

Christina Kaufmann OCD

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben

    A szerető odafigyelés a bennem lévő Isten valóságára elkerülhetetlenül testvéreim valósága felé fordít, de saját valóságom felé is. Miért? Azért, mert ez magának Isten szívének a valósága. Ez Isten szívének a dobogása bennem. Imádkozni tehát azt is jelenti, hogy Isten szemével fogjuk látni a világot, minden embert és saját magunkat is. Tudjuk, hogy ez az isteni tekintet bennünk együtt érző, irgalmas, áldó tekintet, telve reménnyel. Jézus mondj: "Aki szeret engem - ez meghívás! -, az megtartja szavamat, Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk és benne fogunk laktni" (Jn 14,23). Szent Pál is azt mondja nekünk Timóteushoz írt második levelében: "A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban" (2Tim 2,10). 

   

   Tehát az ima nemcsak magunkért és Istenért van, hanem egyben misszió is másokért. Az imában "képviseljük" mindazokat, akik közel állnak hozzánk, akiket magunkkal és magunkban hordozunk, de azokat is, akik távolabb vannak tőlünk, országunkat, egyházunkat, a világot. Egyszerűen ott vagyunk Istenért és másokért. Ezért a keresztény imádság lényegileg személyes, kapcsolati jellegű. Olyan imádság, amelyben kommunikálunk valakivel, aki szeret és megment minket. Olyan imádság, amely saját életünkkel is egyesít bennünket. Elkötelez magunk felé, mások felé és Isten felé. 

    Megpróbáltunk közelebb jutni az ima misztériumának valóságához, ehhez a minket megelőző híváshoz és jelenléthez. Ez az Atya oldala. Az imában adott válaszunk és a kialakuló párbeszéd nyomán fiúvá válunk a Fiúban. Itt kezdődik a közösség és a missziós küldetés, amely a Szentlélek műve bennünk. Ez ajándék, de ugyanakkor a mi erőfeszítésünk is kell hozzá. 

Most térjünk rá a második részre:

2.  Az ima: út

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben

   Az ima tehát egyik oldalról befogadás és jelenlét, másik oldalról viszont válasz és párbeszéd. Hogyan válaszolhatunk erre a rendkívüli jelenlétre? Amikor ráébredünk az élő Isten szeretetének jelenlétére, lehetővé válik, hogy kapcsolatba lépjünk vele. Hiszen az imában két személy van jelen. Nem csak egy személy imádkozik. Amikor imádkozunk, közösségbe, kommunikációba lépünk, de az engem szerető Isten miatt ez a kommunikáció egészen sajátos. Amikor "Te"-nek szólíthatom Istent az imában, akkor kapja meg az "én", aki vagyok, valódi identitását Istentől.
   Ahogy most is süt a nap, és hat ránk, bár nem látjuk, úgy Isten élete is lényünk minden rostjára hat, míg imádkozunk. Imádkozni azt jelenti, hogy hagyom, hogy az Atya a szentség Lelke által lassan átalakítson. Ezért időt adok Istennek erre az átalakításra anélkül, hogy bármit is látnék, bármit is tudnék, bármit is értenék, és Isten apránként átformál engem Fia képére és hasonlatosságára, Aki szeret engem, odaadja önmagát értem és minden emberért.
    Ez az egység. De az egység tőlem is erőfeszítést kíván, mert az átalakulásnak, a Jézushoz hasonulásnak ez a folyamata nem hagyja érintetlenül az életem konkrét, gyakorlati részét. Ahogy a zsidókat a mindennapi életükben kötelezte a Törvény, amelyet a Sínai hegyen Istentől kaptak a Szövetség pecsétjeként. A Sínai hegyen Isten örökre szövetséget köt népével. És a Szövetség pecsétje a Törvény, a Tízparancsolat, amely kötelez minket szüleinkkel szemben, embertársainkkal szemben, saját magunkkal szemben. Ez a Szövetség pecsétje. Isten azt mondja Ábrahámnak a Szövetség megpecsételésére: "Járj színem előtt, és légy tökéletes" (vö. Ter 17,1). Jézus pedig azt mondja tanítványainak: "Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5, 48). Ez tehát feltételezi a megtérés nagy küzdelmét és kis küzdelmeit, az énből való kivonulás küzdelmét a Te felé, aki Isten és a te felé, aki a testvérem. Feltételezi korlátaim és bűneim alázatos, szelíd és irgalmas elfogadását is. Ez nem könnyű megoldás. Radikális lépés, amely magában foglalja a kérő imát is. Nem vagyok képes megtenni anélkül, hogy Istentől kérném. Az egész Miatyánk, az az imádság, amelyet Jézus hagyott ránk, egy kérés. Kérni annyi, mint elismerni törékenységemet. Kérni annyi, mint gyermekként Atyánk felé fordulni. Kérni annyi, mint hagyni, hogy Krisztus meggyógyítson, és mélységesen megtapasztalni, hogy az Úr Jézus megmentett és szeret bennünket.
   Így az Istennel való közösséget ajándékba kapjuk, de a mi lényünk nagy része is elköteleződik benne. De ez a közösségbe lépés, belépés a titokba, nem olyan, mintha mondjuk egy buborékba bezárkóznék Istennel. Amikor imádkozom, teret nyitok magamban Istennek, és a bennem megnyíló térben Isten élheti misztériumát. Isten eljön, hogy abban a térben, amelyet számára megnyitok, megváltó szeretetének misztériumát élje. Mindet halkan történik, de ez az ima misztériuma bennem.

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben. 

   Tehát az ima: találkozás, de nem csak találkozás, és nem csak két személy találkozása. Az Atyát és a Fiút egyesítő kötelék nem csupán két személy egymás közti találkozásának a gyümölcse, hanem inkább valamilyen kimeríthetetlen mélységű közösség. Isten meghív arra, hogy belépjünk abba a kapcsolatba, abba a közösségbe, amelyet Ő maga él a Szentháromságban, és amelyet a három személy megél egymás között. Láthatjuk ezt Rubljov Szentháromság-ikonján.
   A Szentlélek az, aki létrehozza ezt a közösséget az Atya és a Fiú, az imádkozó és az ő Istene között. Ő alakít ki személyes kapcsolatot Isten és énköztem. Ugyanígy Ő hozza létre az egységet közösségeinkben a különböző személyek között. Imádkozni annyi, mint kitenni magunkat az Atya, a Fiú és a Szentlélek együttes cselekvésének - mint ahogy az ember kiül napozni.