2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A kezdeti lelkesedés után általában szárazsággal találkozunk. Ilyenkor Isten megvonja tőlünk az újszülöttek tejét, ahogy Szent Pál mondja. Így lassanként behatolunk a misztériumba, és kilépünk saját nyomorúságunkból, amely már elszáradóban van. Isten egyik módszere, amellyel helyet készít magának bennünk, hogy egy kicsit kiszárít. Amikor téli tájat látunk hó nélkül, a fák száraznak tűnnek. De ha közelebbről megnézzük őket, egészen pici zöld rügyek már a tavaszt készítik elő. Keresztes Szent János szerint nagyobb biztonságban vagyunk a sötétség, mint a nagy világosság idején. A Gyermek Jézusról nevezett Teréz pedig azt mondta, hogy a szárazság élete mindennapi kenyere. A világosság pillanatai nem az ima idején, inkább a napi tevékenységek során adattak meg neki, hiszen Istennek nem kitüntetett és nem gyakori módszere, hogy látomásokban és kinyilatkoztatásokban szóljon, mert mindent elmondott már Fiában. Amikor Isten bevezet világosságába, mintegy megvakulunk, nem látunk többé, tehát homályosabban látjuk mindazt, ami körülvesz minket és magunkat is, és apránként belépünk a misztériumba. A templomszenteléskor Isten azt mondja, hogy a homályban kíván lakni (vö. 1Kir 8,12). Tehát amikor belépünk a sötét felhőbe, a misztériumba lépünk, Istenbe lépünk. Nem kell elszomorodni, nem kell megijedni, ilyen az imánk szokásos légköre. Nem árt azért olykor ellenőrizni lelki utunk során, hogy nem langyosságból származik-e a szárazságunk, mint a Jelenések könyvében. Ezt annak a segítségével tehetjük meg, aki kíséri imaéletünket. De a szárazság ellenkező folyamatot is jelezhet: a szemlélődés világába való belépést. Azt hiszem, nagyobb békességben élhetünk szárazság idején, mintha kinyilatkoztatásaink lennének, mert azokról nem tudjuk, honnan származnak. A szárazság továbbvezet bennünket egyik fokról a másikra, akármi történjék is. Átvezet az élményből a hitbe. A hit pedig a hűség ideje, a kitartás ideje. Nagyon fontos a fiataloknak, hogy ezt megértsék. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni?

A szórakozottságot illetően azt mondhatjuk az erről panaszkodó fiataloknak, amit az imádságról szóló különböző könyvekben is találunk. Mindazt, ami eszembe jut, ami eltereli a figyelmemet, esetleg az ima, a közbenjárás tárgyává tehetem. Imádkozhatunk mind-azokért, akik belső képeinket lefoglalják. Kérhetjük Istent, hogy alakítsa át szívünket és testvéreink szívét. Így lassan rátalálunk a forráshoz vezető útra ahelyett, hogy eltávolodnánk tőle. Van egy másik módja is a szórakozottság elleni harcnak, amelyet minden sivatagi atya buzgón magasztalt: a szív ébersége, a szív kapuján való őrködés. Ez azt jelenti, hogy a nap folyamán (esetleg éjszaka is) megszűrjük gondolatainkat, vagyis szembesülünk mindazzal, ami benépesíti őket, és kitesszük az isteni cselekvésnek ezeket a gondolatokat, benyomásokat, érzéseket. Aszkézist is gyakorolhatunk a képzeletünkkel szemben, ha figyelünk arra, hogy mit látunk, mit nézünk napközben, mit olvasunk, mit hallgatunk. Azt is tehetem a szétszórtság kapcsán, hogy hálát adok, amint észreveszem, hogy elkalandoztam, és a helyett, hogy elkeserednék magamon, reményt vesztettem állnék korlátaim és gyengeségeim előtt, türelmes és békés maradok magammal szemben, és Isten rajtam nyugvó tekintetébe helyezem magam. Istennek már az is csodálatos, hogy ott vagyok és imádkozom, neki adom azt az időt, és nincs túl nagy jelentősége, ha küszködnöm kell magammal, hiszen az a lényeg, hogy ott vagyok számára. 

2. A. Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk imádkozni? 

Mit tanácsoljunk annak, aki éppen nekivág az imádság útjának? Avilai Szent Teréz igen világosan beszél erről A tökéletesség útja 21. fejezetében. Azt mondja, hogy az indulásnál döntést kell hozni. El kell kötelezni szabadságunkat. Döntést kell hozni - Teréz szavai szerint - a lehető legerősebb eltökélt szándékkal, el kell határozni, hogy imádkozni fogunk, és hogy mindig újra kezdjük. Azt is mondja Teréz, hogy el kell döntenünk, hogy ebben kitartunk, bármi történjék is, bármibe kerüljön is, még ha a világ dőlne is össze. Ez a mindig újból meghozott döntés az újrakezdés mellett erősít meg minket az ima útján. Szép látni idős nővéreinket, akik megmaradnak Isten előtt az imában annyi év után is. 

Hiszen az ima több mint kötelesség. Egy keresztény számára éppolyan létszükséglet, mint enni, inni vagy aludni, olyasmi, ami éltet, mint a lélegzetvétel. Ha nem imádkozunk, valami kiszikkad bennünk. Inkább az imánk legyen száraz, mint hogy mi magunk száradjunk ki. Az imádság mindig megújított döntést tételez fel, mert az imádság nem könnyű, kemény küzdelemmel jár. Ezért jó, ha a fiatal tudja, hogy küzdelem előtt áll. Mindjárt meglátjuk, hogyan készülhet rá fel. Attól fogva, hogy a nép kivonult Egyiptomból egészen addig, míg birtokba nem vették az Ígéret Földjét, mindenféle külső és belső nehézségek gyötörték. Nekünk keresztényeknek, szerzeteseknek, akik egész életünket Istennek adtuk, az ima mintegy a pusztába vezető kapu. Isten a pusztába hívja népét, hogy a szívére beszéljen - ahogy Ozeás mondja -, és ebben a pusztában néha visszasírjuk az egyiptomi hagymát és uborkát, szomjasak vagyunk, ki vagyunk téve a fáradtságnak, a kimerültségnek, a holnap bizonytalanságának, és mi is zúgolódunk, ahogy a nép. Két pontot választottam ki az ima nehézségei közül: a szórakozottságot és a szárazságot, ezekkel foglalkozunk. 

2. Az ima: út

Út, tehát tart egy bizonyos ideig, és vezet valahonnan valahová. A teológiai megközelítés után most inkább a metodológiai szemponttal fogunk foglalkozni annak a kérésnek a fényében, amelyet a tanítványok intéztek Jézushoz: "Uram, taníts meg minket imádkozni!" (Lk 11,1). Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én több év imádság után is gyakran elmondom ezt az imát. Újoncmesternőként tőlünk is azt kérik, hogy segítsünk a fiataloknak megtanulni imádkozni. Nem hiszem, hogy elbizonytalanítaná őket, ha tudják, hogy mi magunk is napról napra tanulunk, és újrakezdünk minden nap.


Két szakasza lesz ennek a résznek:


A. Az ima megtanulása
B. Az imádság útja, egész életre szóló út
Végül pedig Mária és az imádság kapcsolatáról fogunk beszélni

A boldogság, amire a Szűzanya tanít minket, a szemlélődés gyümölcse, a csend magatartása és az Ige hallgatásáé, titokzatos jelenlétére való érzékenység, hálaadás Istennek azért, amit velünk tesz, és ének. Az életünkben kell, hogy legyen valami költői, egy költemény kell, hogy legyen, amelyet Isten ír a szívünkbe, hogy azt mindenki olvashassa, aki Istenre, az ő szépségére és békéjére szomjazik. Mária énekelt, Mária rejtetten, csendesen élt megőrizvén a szavakat a szívében, és el-elgondolkodott rajtuk; Mária ott állt a kereszt alatt a hit éjszakájában, amely úgy tűnt, elhallgattat minden éneket. És ennek ellenére életének minden pillanatában megőrizte lelkében az éneket, mert Ő egészen átalakult Isten tökéletes költeményévé.

Christina Kaufmann OCD

Örömben élni ezt jelenti: boldognak lenni a hitben. Ez hűséget kíván meg tőlünk a magunk Magnificatjához életünk minden napján, és lehetővé teszi, hogy - titokzatosan - együtt legyen jelen az öröm és a szenvedés az életünkben, ahogy Máriáéban is. Meghallani az Igét és megénekelni, azt is jelenti, hogy megmaradunk benne, szenvedünk vele és érte. Ez a kitartás, megmaradás a mi belső békénk, és minden béke forrása. Mindannyian vágyunk a békére. Nagyon nagy értéke van, és minden jóakaratú ember keresi a békét. Hűséges tanúságtételünk a boldogságról lényegesen hozzájárulhat ennek a békének a kereséséhez, mert már most tapinthatóvá tesz egy elővételezett harmóniát, és - amennyire ebben az életben lehetséges - az Istenben élt élet tejes harmóniáját. Ha boldog emberek vagyunk, akkor a béke emberei leszünk, ha tudjuk énekelni a Magnificatot, azzal építeni fogjuk a békét a szívünkben és a környezetünkben, és „a vakmerőségig bátrak leszünk" a bizalomteli és tevékeny türelem által a szabadító Istennel együtt, aki „ledönti trónjukról a hatalmasokat, és a megalázottakat fölemeli" (Lk 1,52).

Christina Kaufmann OCD

Hiszem, hogy ma az egyik legsürgetőbb szolgálat az Egyház és az emberek felé, hogy boldogok legyünk, és ez látsszék is rajtunk. Megváltásunk egyéni, személyes történetének szem előtt tartása, amelyet lelkünk mélyén, a hit és a derűs nyugalom tekintetével figyelünk, minket is elvezethet a magunk Magnificatjának megénekléséhez. Az öröm és boldogság oka maga Isten, Krisztus, hogy megkaptuk a Szentlelket. Számára nem egy különösen magasztos belső lelki állapot szükséges, sem az, hogy megfeszüljünk, vagy hogy valami különleges módon éljük a mindennapokat, hanem hogy felfedezzük Mária alázatát és befogadjuk azt az Isten színe előtt élt legbanálisabb hétköznapjainkba is. „Örüljetek az Úrban mindig, ismét mondom, örüljetek!" (Fil 4,4) 

Christina Kaufmann OCD

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben

    A szerető odafigyelés a bennem lévő Isten valóságára elkerülhetetlenül testvéreim valósága felé fordít, de saját valóságom felé is. Miért? Azért, mert ez magának Isten szívének a valósága. Ez Isten szívének a dobogása bennem. Imádkozni tehát azt is jelenti, hogy Isten szemével fogjuk látni a világot, minden embert és saját magunkat is. Tudjuk, hogy ez az isteni tekintet bennünk együtt érző, irgalmas, áldó tekintet, telve reménnyel. Jézus mondj: "Aki szeret engem - ez meghívás! -, az megtartja szavamat, Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk és benne fogunk laktni" (Jn 14,23). Szent Pál is azt mondja nekünk Timóteushoz írt második levelében: "A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban" (2Tim 2,10). 

   

   Tehát az ima nemcsak magunkért és Istenért van, hanem egyben misszió is másokért. Az imában "képviseljük" mindazokat, akik közel állnak hozzánk, akiket magunkkal és magunkban hordozunk, de azokat is, akik távolabb vannak tőlünk, országunkat, egyházunkat, a világot. Egyszerűen ott vagyunk Istenért és másokért. Ezért a keresztény imádság lényegileg személyes, kapcsolati jellegű. Olyan imádság, amelyben kommunikálunk valakivel, aki szeret és megment minket. Olyan imádság, amely saját életünkkel is egyesít bennünket. Elkötelez magunk felé, mások felé és Isten felé. 

    Megpróbáltunk közelebb jutni az ima misztériumának valóságához, ehhez a minket megelőző híváshoz és jelenléthez. Ez az Atya oldala. Az imában adott válaszunk és a kialakuló párbeszéd nyomán fiúvá válunk a Fiúban. Itt kezdődik a közösség és a missziós küldetés, amely a Szentlélek műve bennünk. Ez ajándék, de ugyanakkor a mi erőfeszítésünk is kell hozzá. 

Most térjünk rá a második részre:

2.  Az ima: út

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben

   Az ima tehát egyik oldalról befogadás és jelenlét, másik oldalról viszont válasz és párbeszéd. Hogyan válaszolhatunk erre a rendkívüli jelenlétre? Amikor ráébredünk az élő Isten szeretetének jelenlétére, lehetővé válik, hogy kapcsolatba lépjünk vele. Hiszen az imában két személy van jelen. Nem csak egy személy imádkozik. Amikor imádkozunk, közösségbe, kommunikációba lépünk, de az engem szerető Isten miatt ez a kommunikáció egészen sajátos. Amikor "Te"-nek szólíthatom Istent az imában, akkor kapja meg az "én", aki vagyok, valódi identitását Istentől.
   Ahogy most is süt a nap, és hat ránk, bár nem látjuk, úgy Isten élete is lényünk minden rostjára hat, míg imádkozunk. Imádkozni azt jelenti, hogy hagyom, hogy az Atya a szentség Lelke által lassan átalakítson. Ezért időt adok Istennek erre az átalakításra anélkül, hogy bármit is látnék, bármit is tudnék, bármit is értenék, és Isten apránként átformál engem Fia képére és hasonlatosságára, Aki szeret engem, odaadja önmagát értem és minden emberért.
    Ez az egység. De az egység tőlem is erőfeszítést kíván, mert az átalakulásnak, a Jézushoz hasonulásnak ez a folyamata nem hagyja érintetlenül az életem konkrét, gyakorlati részét. Ahogy a zsidókat a mindennapi életükben kötelezte a Törvény, amelyet a Sínai hegyen Istentől kaptak a Szövetség pecsétjeként. A Sínai hegyen Isten örökre szövetséget köt népével. És a Szövetség pecsétje a Törvény, a Tízparancsolat, amely kötelez minket szüleinkkel szemben, embertársainkkal szemben, saját magunkkal szemben. Ez a Szövetség pecsétje. Isten azt mondja Ábrahámnak a Szövetség megpecsételésére: "Járj színem előtt, és légy tökéletes" (vö. Ter 17,1). Jézus pedig azt mondja tanítványainak: "Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5, 48). Ez tehát feltételezi a megtérés nagy küzdelmét és kis küzdelmeit, az énből való kivonulás küzdelmét a Te felé, aki Isten és a te felé, aki a testvérem. Feltételezi korlátaim és bűneim alázatos, szelíd és irgalmas elfogadását is. Ez nem könnyű megoldás. Radikális lépés, amely magában foglalja a kérő imát is. Nem vagyok képes megtenni anélkül, hogy Istentől kérném. Az egész Miatyánk, az az imádság, amelyet Jézus hagyott ránk, egy kérés. Kérni annyi, mint elismerni törékenységemet. Kérni annyi, mint gyermekként Atyánk felé fordulni. Kérni annyi, mint hagyni, hogy Krisztus meggyógyítson, és mélységesen megtapasztalni, hogy az Úr Jézus megmentett és szeret bennünket.
   Így az Istennel való közösséget ajándékba kapjuk, de a mi lényünk nagy része is elköteleződik benne. De ez a közösségbe lépés, belépés a titokba, nem olyan, mintha mondjuk egy buborékba bezárkóznék Istennel. Amikor imádkozom, teret nyitok magamban Istennek, és a bennem megnyíló térben Isten élheti misztériumát. Isten eljön, hogy abban a térben, amelyet számára megnyitok, megváltó szeretetének misztériumát élje. Mindet halkan történik, de ez az ima misztériuma bennem.

1. C.  Az ima egység és küldetés - Isten és az ember kapcsolata a Szentlélekben. 

   Tehát az ima: találkozás, de nem csak találkozás, és nem csak két személy találkozása. Az Atyát és a Fiút egyesítő kötelék nem csupán két személy egymás közti találkozásának a gyümölcse, hanem inkább valamilyen kimeríthetetlen mélységű közösség. Isten meghív arra, hogy belépjünk abba a kapcsolatba, abba a közösségbe, amelyet Ő maga él a Szentháromságban, és amelyet a három személy megél egymás között. Láthatjuk ezt Rubljov Szentháromság-ikonján.
   A Szentlélek az, aki létrehozza ezt a közösséget az Atya és a Fiú, az imádkozó és az ő Istene között. Ő alakít ki személyes kapcsolatot Isten és énköztem. Ugyanígy Ő hozza létre az egységet közösségeinkben a különböző személyek között. Imádkozni annyi, mint kitenni magunkat az Atya, a Fiú és a Szentlélek együttes cselekvésének - mint ahogy az ember kiül napozni.

1. B. Válasz, párbeszéd - Az ember: fiú a Fiúban, Jézus Krisztusban

Ez a tanítás a szív megtérésére irányul. Jézus az ellenség szeretetét kéri tőlünk, imánkat azokért, akik üldöznek minket, és hogy szívünk mélyéből megbocsássunk. Jót tesz nekünk, és jó, ha a fiataloknak is elmondjuk, hogy alázattal ragaszkodjanak az evangélium egyik vagy másik igéjéhez, és próbáljanak abból élni, hogy így a Megváltó maga alakíthassa ki bennünk a fiúi, istengyermeki szívet. Jézus kéri, hogy térjünk meg az imában, de saját imája által tanít is imádkozni. 

Nézzük meg most, hogyan imádkozik Jézus a Getszemáni kertben. Jézus itt feltárja előttünk imatapasztalatának mélységeit. Több elemet különböztethetünk meg.

Először is láthatjuk a Getszemániban Jézus megingathatatlan bizonyosságát abban, hogy jelen van az az élő Isten, akihez beszél, és aki válaszol, Atyja. Többször mondja: Atyám. 

Jézus itt érzékeli az ima isteni és megerősítő értékét a nehéz pillanatokban. A mély szomorúság és a nagy belső magány állapotában imádkozik. Azt mondja: "Halálosan szomorú a lelkem" (Mt 26,38). És azt kéri tanítványaitól: "Virrasszatok velem" (uo.). Láthatjuk ebből, milyen fontosnak és sürgetően szükségesnek tartja Jézus az apostolok támogató imáját. Többször is visszatér, hogy határozottan kérje ezt a támogatást. Azt kéri tőlük: "Maradjatok itt, és virrasszatok velem" (uo.). Sokat számíthat egy fiatalnak, ha tudja, hogy Jézus várja az imáját az evangéliumban szereplő kérés szerint.

Jézus Getszemáni-kerti imájában az apostolok gyöngesége ellenére jelen van az állhatatosság aspektusa is.

Mértéktartóan és mélyen kifejeződik benne Jézus emberi törékenysége, amely Isten előtt úgyis nyilvánvaló, de az emberek kedvéért megnyilvánul. Jézus azt mondja Atyjának: "Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely" (Mt 26, 39).

Az imádság végén pedig Jézus teljesen és szabadon elfogadja az Atya akaratát. Lényének gyökeréig rábízza magát Atyjára. "Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te" (uo.) - ez a legszabadabb cselekedet, amit ember tehet, vagy amire képes lehet.

Kiderül tehát ebből az imából, hogy Jézus Istenbe vetett hittel és az ima értékébe vetett hittel imádkozik. Nem pusztán kötelességből, mert muszáj megtenni, különben baj lesz. Jézus várja testvérei imáját, kitart imájában az akadályok ellenére is, szegény szívvel imádkozik gyöngeségében, egész lényét és egész életét gyökerestül Atyja kezébe teszi. Ezért nem vagyunk egyedül az imában, az Atyának adott személyes válaszunk Jézus válaszára van ráoltva. Ez átvezet minket a harmadik részbe: 

1. B. Válasz, párbeszéd - Az ember: fiú a Fiúban, Jézus Krisztusban

Jézus imája

Az ima aktusában Jézus az, aki először válaszol a jelenlévő Atyának: Nem egyedül állok az Atyával szemközt az imában. Míg én imádkozom, ott van még Valaki, és velem, bennem imádkozik. Jézus az, aki Atyjához könyörög. Hogyan kapcsolódhatok be ma Jézusnak ebbe az imájába, amelyet az evangélium leír? Az örökkévalóság, a dicsőség nem törölte el az időt. Az az idő, amelyben Jézus élt, felvétetett a dicsőségbe, Isten örök jelenébe. Így nem csak emlékezetemben idézhetem fel Jézus imájának pillanatát, amelyet az evangéliumból ismerünk, hanem úgy kapcsolódhatok bele, mint most is valóságos, jelenvaló eseménybe. Ezáltal azok a pillanatok, amikor Jézus imádkozik - a Getszemáni kertben, a hegyen vagy a folyóparton -, imánk bővizű forrásaivá válhatnak. Jézus megdicsőült emberi szíve a Szentháromság ölén most is imádkozik értem, ahogy Péterért: "hogy meg ne fogyatkozzék a hited" (Lk 22,32). A fiataloknak fontos tudni, hogy Jézus a jelen pillanatban is imádkozik értük.

1. B. Válasz, párbeszéd - Az ember: fiú a Fiúban, Jézus Krisztusban

Ez tehát, amit a fiatal vagy mi magunk is megélhetünk minden nap az imában. Kapcsolatba lépek Istennel, és rádöbbenek, hogy rajtam nyugszik a tekintete. Ez a rajtam nyugvó tekintet teremt, megment és újrateremt engem. Imádkozni azt jelenti, hogy elkezdek ennek a tekintetnek a fényében élni. Így lassanként Isten azzá válik számomra, aki: Atyává. Hányszor látjuk, hogy a tanítványok Jézus tekintetére kezdenek új életet. 

1. Az ima ajándék és találkozás


Az ima teológiai vonatkozásait az Úr Jézus szavaival szeretném illusztrálni: "Ha ismernéd Isten ajándékát" (Jn 4,10).

A. Hívás és jelenlét az imában. Az Atyaisten, aki mindig a kezdeményező

Amikor egy fiatal eljön imádkozni, vagy amikor mi imádkozni kezdünk, elmegyünk az imára, Valaki hív minket, Valaki ott van. Az imában valaki keres valakit, és az benne a csodálatos, hogy Isten keres minket. Mielőtt még mi elindulnánk felé, Isten már ott van, és keres minket. Fontos, hogy a fiatalok megértsék ezt a tényt, hogy amikor imádkozni mennek, Valaki már ott van és várja őket. A Teremtés könyvében, a Szentírás elejétől fogva Isten keresi az embert: "Ádám, hol vagy?" (Ter 3,9). Ádám pedig "ember"-t jelent. Ember, hol vagy?

A Szentírásban Isten végig az embert hívja. Nevén szólítja: "Ábrahám", "Mózes", "Józsue". Az Újszövetségből csak egy példát hozok: Isten, az Atya elébe fut messziről érkező fiának, és karjaiba zárja. Az imában tehát Isten az, aki az embert keresi, és aki kezdeményez. Az imádságban ott vagyunk mi is, de Isten jobban jelen van, mint mi az Ő számára. Fontos, hogy a fiatalok megértsék ennek a rendkívüli jelenlétnek a valóságát.
    Milyen ez az Isten, aki jelen van az imában az ember számára? Három pontot szeretnék hangsúlyozni ebben a részben:
   Először is, Isten minden. Isten az ősforrása minden létezőnek, nekünk magunknak is, akik itt vagyunk. Isten szüntelenül teremt igéje által. Ő az alfa és az ómega, vagyis Ő van az ima kezdetén és végén, utam kezdetén és végén.
   Másodszor: Ő az az Isten, aki egészen más. Transzcendens, azaz titokzatos Isten, valaki, akiről végül is nem sokat tudunk mondani, valaki, aki vonz, de akitől ugyanakkor egy kicsit félünk. Ez a félelem a Szentírásban, mint például Mózesé az égő csipkebokor előtt.
   Harmadszor, ez az egészen más Isten egyben az egészen más ellentéte, egészen közeli is. A Kivonulás könyvében, éppen miután a nép vétkezett és eltávolodott tőle, Isten újból kinyilatkoztatta nevét, megújítja a népével kötött szövetséget, és az irgalom és gyöngédség Istenének nevezi magát. Így Isten, az egészen más, szemtől szembe beszél Mózessel, "ahogy az ember barátjával beszél" (Kiv 33, 11). És ez a találkozás mindig a Találkozás Sátrában történik.
   Milyen helyet foglal el az imádkozó ember ezzel az Istennel szemben, aki várja? Imádkozni annyi, mint megnyílni ennek a felénk nyújtott ajándéknak. Annyi, mint Salamonhoz hasonlóan a szívünkkel hallgatni, és befogadni az élő Istent. Hiszen az élő Isten elébe jött népének, közel jött hozzá. Láthatjuk ezt a Kivonulás könyve 3. fejezetének 18. versében. Isten olyan közel van, hogy bensőnk legmélyén lakik. Azt mondhatjuk tehát, hogy az ima aktusában Isten mutatkozik meg nekünk elsőként. Figyelmünknek erre a misztériumra, erre a rendkívüli valóságra kell irányulnia, s a minket elárasztó gondokból át kell lépnünk ebbe a misztériumba. Az isteni kezdeményezés nyomán rádöbbenünk, hogy az ima inkább Isten cselekvése bennünk, mintsem saját cselekedetünk. A mi részünk az imában, hogy ráébredünk Isten jelenlétére - szerető jelenlétére - és hálát adunk érte. Szent János első levelében ez áll: "Szeressük tehát Istent , mert Isten előbb szeretet minket" (1Jn 4,19)

Az ima: találkozás - arra kértek, hogy erről a tárgyról beszéljek. Ez pontosan meg is felel annak, amit mondani szeretnék. Úgy egészíteném ki ezt a címet, hogy: Az ima találkozás... és még annál is több. Meg fogjuk látni, miért több mint találkozás. Az Úr nagy ajándéka Egyházunk számára, hogy a fiatalokban mély vágy él az imádság után. Szomjúság, várakozás, szükségérzet van bennük. Pedig ez hiányozhatna is. Igazán hálát adhatunk ezért. Ezeknek a fiataloknak, akik várakozással telve fordulnak az ima felé, az jelenti a legtöbbet, ha olyan embereket látnak maguk előtt, akiket lassanként már átjár az imádság. Ami nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy tudnak is imádkozni, de azt igen, hogy egyre inkább szeretnének megtanulni. Ezért két része lesz ennek az előadásnak. Az elsőben arról beszélünk, hogy mi az ima, megpróbáljuk az ima valóságát megközelíteni. Csak ezután, a második részben nézzük meg, hogyan imádkozzunk, illetve hogyan tanítsuk a fiatalokat imádkozni. Nem hiszem ugyanis, hogy bármelyik fiatalt megérintené, ha olyan módszereket, "recepteket" javasolnánk nekik, amelyek nem mélyen imádságos lelkületből fakadnak. André Louf atya használ egy nagyon szép képet egyik könyvében, amelyet magyarra is lefordítottak Bennünk a Lélek imádkozik címmel. Azt mondja, hogy egy forrás van bennünk, de ez a forrás eltömődött, és a mi dolgunk az, hogy kitisztítsuk. Ezt fogjuk most tenni.

Marie Elisabeth nővér előadása

1992. Budapest

Tisztaszívűek

Milyen nagy gondolat, hogy a lelkem szentély, amelyben a Szeretet ül a trónon. Ámde nem szabad felednem, hogy a testvérem is szentségtartó, úgy kell tehát bánnom vele! Mennyire kell őt tisztelnem!

Erzsébet nővér

St. Osmund

Tudom, hogy sorozatos megajánlásaim ellenére is miért marad változatlanul boldog életem alapjellege, miért nem borít el tartósan a szenvedés hulláma: az életem máriás élet, és az jellegzetesen boldog élet. Meg kell élnem, és mindenkinek látnia kell, hogy hallatlan boldogság és páratlan szerencse: Mária gyermekének lenni.
A máriás léleknek is minden szenvedést végig kell élnie, és minden küzdelmet meg kell harcolnia, de azzal a tudattal, hogy van édesanyja, és azt a segítséget éli, amit csak az édesanya jelenthet. Nem árva és nincs egyedül soha.
Ó Mária, lelkiéletem jóságos Anyja, köszöntelek!
Köszöntelek és szeretlek! Mindent Tőled várok. Tudod, mit értek "mindenen"? Jézust. Szűzanyám, éhezi és szomjazza a lelkem és hitem, hogy tanuljak Jézustól, Tőled és Szent Józseftől, názáreti életetek rejtekéből. 

Erzsébet nővér

Sopocani, Szerbia

Szűzanyám, egyszer meg kell látnia az égnek és földnek, eleveneknek és holtaknak, időben és örökkévalóságban mindenkinek és mindennek, aki és ami a Teremtő kezéből kikerült, - hogy sohasem lehetett hallani, hogy valakit elhagytál volna, aki Hozzád folyamodott... Meg kell tudnia mindenkinek és mindennek, hogy úgy van és nem is lehet másképp, hogy Te valóra váltod minden Beléd helyezett bizalmat... Meg kell látnia égnek és földnek és mindenkinek, ami benne és rajta él és van, hogy én egész szívemből és egész lelkemből és egész erőmből szeretem Jézust, a Te Fiadat, éspedig nem akármilyen szeretettel, hanem olyannal, amit Tőled tanultam. Máriás, Szűzanyás, tehát a legigazibb szeretettel, a legtisztább és legerősebb égi szerelemmel...

Erzsébet nővér

XVI. századi ikon

Jézusom, van nekem egy szent vágyam. Messze vagyok tőle, mint a föld a csillagoktól, de célnak igen-igen magas kell nekem, hogy lelkesülni tudjak. Vajon nem tetszenék-e Neked, ha a Te Erzsébeted az édesanya áldozatos, tiszta szeretetének drága, áldott melegét hordozná körül ebben a Te házadban a nővéreinek szeretetre tágult, vágyódó gyermeklelkébe? De addig is, míg ez meglehet, tedd, hogy az általánosan kötelező emberi jóságnak ne csak elhullatott rózsáira, hanem mindig jóízű, kövér kenyerére találjanak nálam a szeretetnek éhes madárkái. 

Istenem, ismertesd meg velem fogyatkozásaimat, hogy mástól se kívánjam, hogy színaranyból legyen. Másfelől ne engedd, hogy valakiről rossz szándékot tegyek fel, márpedig anélkül senkit sem szabad megítélni. Szent Tamás azt mondja, minél tökéletesebb valaki, annál kevésbé botránkozik.
Jól tudod, Istenem, kivétel nélkül minden egyes nővérem lelkét sok-sok szenvedés, életáldozat és sokféle erény szentelte meg, a megszentelő malaszt és sok lelki szépség teszi ragyogóvá, és Előtted, Mindentlátó, kedvessé. Én is szeretni akarom őt, mert a mi kettőnk ízlésének nem szabad elütőnek lennie.

A testvéri szent szeretetet sértő minden legkisebb gondolatot, érzést, mint a lelkem tiszta ruhájára hulló égető tűzszikrát szent borzadállyal és félelemmel azonnal sietve lerázók. - Jézusom, mit használna nekem kegyelmed, ha a testvéri szeretetet megtagadod tőlem?!

Erzsébet nővér

Cartuja Santa María de BENIFAÇÀ

Az egyház a Krisztussal való kapcsolatában, tanításában, kegyelemeszközeiben, az a szépséges, örökifjú, folt és ráncnélküli istenjegyes, akit az Ő vére árán szerzett, és örök isteni, szent szerelemmel szeret. De ez az egyház emberi megjelenésében, úgy, amint látjuk, igen hasonlít a rablók kezébe jutott evangéliumi emberhez, aki az ördög rabló kezébe került, és ezer fekélyes, gennyes sebből vérzik. Ezek a sebek főképp az egyháziak gazdagság- és tiszteletvágyai által ejtett, könnyen végzetes, szinte érthetetlen, rendkívül visszataszító sebek. És kiáltó sebek. Az irgalmas szamaritánus után epedő sebek.
De nem lehet itt irgalmas szamaritánus más, csak a szegény Krisztus szegény apostolai. A szegény papok és szegény szerzetesek.
Főképp a szegény szerzetesek. Nekik kell a vallás élcsapatának lenniük. Mindenben a legnehezebbre kell vállalkozniuk, minden életveszélyes helyzetben ott lenniök, az éjjelt nappallá tevő, önzetlen, önfeledt, önfelemésztő munkában. Mint az igazi élmunkáshoz illik. 

Erzsébet nővér

Avilai Szent Teréz cellája 

A világ nagy bajának egyetlen orvossága és orvoslója a szent szegénység. Szegény papság, szegény szerzetesség, sőt kellene lennie szegénységet felkaroló világi apostoloknak is.
Szegények mindig lesznek veletek. Hát már ezen úgysem változtathatunk. De: Keressétek először az Isten országát, a többi mind hozzáadatik nektek. Igaz ez? Úgy tapasztalom, igaz... Hogy Isten nem adja meg az emberiségnek egészen a megélhetést, gondolom, büntetésből van, mert nem keressük először Isten országát. És milyen a Gondviselésbe vetett hitünk? Azt hiszem, a kételkedés ebben egyértelmű a bűnnel a szent szegénységet illetőleg. Az igazi kereszténynek igazán kell bíznia Isten atyai jóságában, mert különben nem jár az evangélium útján. Nagy hiba  a szegénységet illetőleg, ha nem bízunk egészen a Gondviselésben. Ha pedig bízunk, Isten, az Atya, biztosan nem hagy el. Csak mi nem merjük ezt kipróbálni. Nem úgy, mint az első, mély és igaz hitű keresztények. Nem hiszem, hogy azoknak akkora gondjuk volt a megélhetésre.

Erzsébet nővér

Róma katakombái 

Annak a nagy nyomorúságnak az oka, amelyben ma vagyunk, a szemek kívánsága. A világ végzetes nagy betegségére orvosság csak egy van: az evangéliumi szegénység. - Úgy vélem, erre a világiaknak is nagyobb súlyt kell helyezni, azaz erre kellene a legnagyobb súlyt helyeznie mindenkinek, aki kereszténynek vallja magát. Ha valaki Krisztus híve, kövesse Őt, akinek a földre szállva a legnagyobb mondanivalója a szegénység szeretete volt. Betlehem észállító szegénységétől a felfeszíttetés mezítelenségéig szakadatlan láncolata a legnagyobb szegénység jelenségeinek.
De a világiak, még az egyházi személyek is, a szent szegénység gyakorlását átruházták szinte teljesen a szerzetesekre. Mily végzetes tévedés! És mily mérhetetlenül tragikus, hogy mi, szerzetesek, nem voltunk, mint kellett volna szükségképpen lennünk, az evangéliumi szegénység élcsapata!

Erzsébet nővér

Chartreuse du Précieux Sang

Úgy  szégyellem magam belsőleg. És úgy könyörög a lelkem a Szűzanyának. Ne hagyjon el bennünket, most ne, épp most ne, mikor oly nagyon súlyosak a lelkek s az Egyház, a haza napjai. - Igazán nem lehet más imám, mint ez a könyörgés, és ez: Irgalmazz a Te nagy irgalmad szerint, Istenem. A Te nagy irgalmad szerint. Nincs semmi alapunk másképp rimánkodni, könyörögni, csak így. Isten ingyen irgalma, Istennek önmagában való jósága lehet csak az oka az irgalmának és a jóságának. A mi részünk csak az, hogy ezt könyörögve kérjük. És még ezt is csak az Ő segítő kegyelméből...
Arra gondolok, mennyi áldás fakadhat egy istenszerető lélek nyomán és mennyi átok egy Istentől elfordult élet nyomán. Ha igazán hasznára akarok lenni a mi kis világunknak és a nagy világnak, valóban egész szívemből, lelkemből kell Istent szeretnem.
Talán most van a tizenkettedik óra! Jaj, sietnem kell azzal a szeretettel, mert még utóbb meg is halok, mielőtt elérem. Jézusom, Benned bízók erőssége, irgalmazz!

 Erzsébet nővér

Búcsújárás

A munka igen nagy megbecsülését ettől a kortól valóban meg kell tanulnunk, értem a testi munkát főképp, de nem szabad feledni, hogy még inkább meg kell adnunk a jó Istennek azt, ami az Övé.
Ha mostani szemmel léphetnék be a Kármelbe, semmi más irányelvet a munkához nem vennék, mint azt, hogy a többinek szolgálója leszek, de a szó igazi és valódi értelmében. Olyan szolgáló, aki úgy nyúl a legfárasztóbb és legpiszkosabb munkához, mint természetes osztályrészéhez, - de persze szeretetből. Ebben kitartani mindhalálig: az igazi szeretethivatásnak biztos diadala. Ez Istennek kedvence és a háznak kincse lenne biztosan.

Erzsébet nővér

Julie70 

A munka nem cél, de fontos eszköz a tökéletesedésben, mert a kötelességteljesítés pontossága feltétele annak. Nálunk a munka "becsület dolga". Mennél becsületesebb valaki, annál hűségesebb kötelességei teljesítésében. A kegyelem a becsületes jellemre épít, e nélkül álmodni sem lehet szerzetesi kiteljesedésről. Sajnos a magyar ember szangvinikus jellemében nincs sokszor alap a pontos és kitartó kötelességteljesítésre. Igen nagy baj lenne, ha valakinél a kegyelem támogatása sem tudná kihozni azt.
Ha valakiben hiányzott volna, a mai kor követelményei meghozzák a munka megbecsülését.
Valóban sokkal méltóbb a megbecsülésre, mint mondjuk a gazdagság, valakinek úr volta. Jobb alap, mert maga Isten tette a földi élet bázisává. Igaz, büntetés a munka az emberiség számára, de Isten büntetése egyben, ha jó lélekkel viseljük, szeretet is, és a munka így tényezője lesz megszentelődésünknek.

 Erzsébet nővér

The Library of Congress

De jót tett nekem a tegnapi esés! Istenem, végtelenül köszönöm, hogy megengedted azt... Azóta olyan szelíd vagyok, mint a kezes bárány. Majd hogy azt nem kiabálom: kinek lenne kedve fát vágni rajtam?
Elhatároztam, elvnek veszem, hogy amiben hibázom vagy vétkeztem, ugyanabban akarok mindig, ha lehet, elégtételt adni!

Lelkileg kicsit fáradt vagyok most. De Te tudod, Istenem, hogy semmit túl nagynak nem tartok, ha arról van szó, hogy hajszállal közelebb jussak Hozzád.
Kicsi ár ezért minden megaláztatás. Jó nekem, uram, ha összetöröd szolgálódat és gyermekedet: kegyes és irgalmas vagy!

Erzsébet nővér

Certosa della Trinitá

Mind erősebb bennem a meggyőződés, hogy nagyobb kegyelmeket senki sem kap csak önmaga számára, hanem főképp mások számára. Úgy vélem, talán azért nem kaphat nagyobb kegyelmeket az az ember, aki nem is igyekeznék önmaga alázatos, illetve alacsony helyzetének felismerésére, mert az képtelen lenne megérteni, hogy valami nem a tulajdon értékei miatt és őt megilletően van. Nem igen tudja megérteni, hogy még a tulajdon kegyelmi világa is nem tisztára önmaga miatt forog a  tengelye körül.

Erzsébet nővér

Aula Dei 

Magamtól képtelen vagyok. Épp ez a képtelenség, az alapja a bizalmamnak. A teljes képtelenségem a teljes bizalmamnak. Érzem, tudom, hogy bizalmam éppen nagy szegénységem megtapasztalásából sarjad életre, mint általában minden élet a halálból nő elő. 

 Erzsébet nővér

Aston5man

Mindannyiunkban vannak hiányok - amit annak élünk meg. Ezekben keressük Isten akaratát, ne ezeken kívül. Isten a mi gyengeségeinken keresztül mutatja meg erejét, ha hagyjuk. Ha elfogadjuk a hiányainkat és meglátjuk azok értékeit, akkor teret adunk Isten működésének. 

Marie- Elisabeth nővér

 

Stevie.gill

Ó nagy titok, hogyan is tudok megfeledkezni életem bűneiről, hogy mint "ártatlan" itt éldegélek. Azt gondolom, részvétből itt kuporgok az Olajfák hegyének nagy Verejtékezője mellett, a "szent asszonyok" csapatában üldögélve, résztvevő bánatom könnyeivel megáztatom a keresztút szélének köveit; lelkem Veronika keszkenőjében őrizgetem ájtatosan és rajongva a Legszánalmasabbról alkotott szentképemet és - ó légy irgalmas, irgalmas Isten! - a kereszt tövében, a Kálvária ormán odamerészkedem a legtisztább Anya egettépő fájdalmában "osztozni", a haldokló Jézus oltárához, szent színe elé!!!
Én, aki megöltem Őt!
Én voltam, aki a keserű kelyhet  elkészítettem számára, én Júdás, én a szolga, aki arcul ütötte...  én, aki háromszor megtagadtam, aki a bolondok ruhájába öltöztettem, aki a haláláért őrjöngtem, aki halálra ítéltem, aki ott gúnyolódtam, átkozódtam a keresztje alatt, a haldoklásban még utoljára felnyújtottam elgyötört ajkának az epét és ecetet. Én öltem meg Jézust! Én... én...
Hamis az én egész részvételem Jézus szenvedésében, ha nem így nézem a Kálváriát. Ma megköszöntem Jézusnak a bűneimet, mert így az "igazság jegyében" állhatok a keresztje alatt és bűnbánatban gyötrődhet a lelkem... nem a hamis ártatlanság kevélységével. Mert hisz ártatlan ember csak egy van: az édes Szűzanya.
Ó Jézus, erényeid érdemeiért segíts legyőznöm hiúságom, kevélységem képmutatásait, és hogy az igazi életszentség helyett bele ne essem valami hamis jámborságba. Kérlek, a sötétség fejedelme ne homályosítsa el szemünket valami külsőséges, hamis szentségi látszattal az igazi életszentség helyett. Engedd, hogy bizalmatlan legyek minden különös és talán saját találmányú ájtatossággal és jámborsággal szemben. Ó engedd, hogy gyanús és ellenszenves legyen minden jámborság és szentség, amely függetleníti magát a kötelességek világától. 

Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

Ikon 1567, Athos hegy 

Aranyszájú Szent János 

,,Az áldás kelyhe, melyet megáldunk ugye Krisztus vérében való
részesedés?'' (1Kor 10,16) Ez a beszéd hitet parancsol és félelmet, s
íme a jelentése. Ami itt van a kehelyben, ugyanaz, ami az isteni
Üdvözítő oldalából folyt a keresztfán, mi részesülünk abban. Ő
használja ezt a szót ,,az áldás kelyhe'', mert valahányszor a kelyhet
kezünkben tartjuk, a csodálat és félelem elragadtatásával e
kimondhatatlan ajándék jelenlétében, áldjuk Jézus Krisztust, hogy
értünk vérét ontotta, hogy kiragadjon bennünket a tévelyből. De
nemcsak ontotta vérét, hanem abban mindnyájunkat részesít is...
     Az Apostol folytatja: ,,mi sokan egy kenyér, egy test vagyunk''.
Mintha csak azt mondaná: Szólottam a Jézus Krisztus testében való
részesedésről, de ez nem elég. Mi vagyunk maga Jézus Krisztus teste.
Mert mi a kenyér? Krisztus teste. S mivé lesznek az áldozók? Krisztus
testévé; nem több testté, csak egyé. Ugyanúgy, mint a kenyér több
szemből lett, melyek már nem különböztethetők meg, bár mind a kenyérbe
vannak foglalva, ilyen a mi egyesülésünk egymás között is Jézus
Krisztussal. Nem az egyik táplálja az egyiket, a másik a másikat.
Mindnyájunkat ugyanaz a test táplál. Mert folytatja az Apostol: ,,mi
mindnyájan egy kenyérben részesedünk''. Hogyan volna lehetséges, hogy
akik egy testből vagyunk alkotva, akik egy test vagyunk, ne legyünk
egyek a szeretetben is?

Ó jóságos Istenem, csak egyre kérlek, rimánkodva kérlek: hogy szent indításodnak soha ellen ne álljak. Hogy mindig meghalljam szavadat, a leghalkabbat, a legfinomabbat, a legfájdalmasabban érintőt is... Igen; csak ezt az egyet kérem. Alig van számomra kegyelmi világodban megrendítőbben és titokzatosabban érintő valami, mint a kegyelmek összefüggése. Az, hogy egyetlen pici sugallat sorsán dőlhet el az egész lelki élet útja. S talán minél magasabban jár valaki, annál vékonyabb hajszál elakaszthatja...
Félve és megrendülve gondolok erre az eshetőségre...

Valóban nagyon kell figyelnem a hűségre. Nagyon kérem a Szűzanyát, hogy egészen hűséges tudjak lenni, azzal a legnagyobb és legfinomabb árnyalatokban élő hűséggel, amelyről azt gondolom, hogy a szentség lelke.  Nagy összeszedettség és  áldozatosság kell hozzá. 
A Szűzanyát különösen tisztelem, mint a Szentlélek szeplőtelen Jegyesét, a Kármelhegyi Szűzanyát, mint a Szeplőtelen Fogantatást, a Hétfájdalmú Boldogasszonyt... a keresztények Segítségét, a Magyarok Nagyasszonyát, a bűnösök Menedékét, a minden kegyelmek Közvetítőjét, a Jótanács Anyját, talán legfőképpen pedig mindezekben a HŰSÉGES ANYÁT. Sokszor, sokszor elmondom a hűséges Szűz imáját, az "Emlékezzél meg" imát.
És hogy elmondhatatlan, ingyen való nagy irgalmasságát és jóságát egész életemmel, egész létemmel megköszönjem, hogy lássa, mily mérhetetlenül boldoggá tett a szolgálata, azért valóban minden erőmből igyekszem magamban és nővéreimben az örvendezés, az egészen vidám, derűs, boldog istenszolgálat szellemét kifejleszteni és egészen kibontani. Előre jutni a Szűzanya karjainak és ölének biztonságos gondtalanságában... 

Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

XVI. századi ikon

 

Nem az emberekkel kell beszélni Istenről, hanem Istennel az emberekről.

Marie-Elisabeth nővér

Tisztaszívűek

Ohrid, Macedónia

Hagia Sophia, XI. század

Foglalkoztat ez a gondolat: jobban belefigyelni lelkembe, imádkozni, s az imádságos csendből kiérezni Isten örök akaratát. Érzem, hogy többet, sokkal többet kell imádkoznom, mert nagyon is emberi okosság alapján cselekszem. Istenem, érzem és tudom, hogy Te nem így akarod, nem így szereted. Csendre, az ima csendjére van szükségem, hogy megismerjem szent tetszésedet.
Nem érlek el, édes Szűzanyám, mégis Veled megyek, mert jóságosan magaddal emelsz. Vígy magaddal az Atya trónja elé, és vígy el a szenvedő emberszívek kis kunyhóiba Krisztus imájának titkos útjain, hogy legyek igazi imádkozó és legyek a szenvedők segítője. Ami ehhez kell, Tőled megtanulhatom. Nincs, aki Nálad jobban megértette, hogy egy Atyának vagyunk gyermekei, egyenlők és egymás közt testvérek, akik között elsőszülött a Te szent Fiad.

 Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

Orante alak Róma katakombáiból

Jézus első harminc esztendejéről nincs más egyéb írva: Engedelmes vala nekik. Ó Szűzanyám, nagyon kérlek, segíts ezt a nagy misztériumot jól megértenem. Mily sok fordul ezen! – Az évezredek óta várt Isten megjelenik a földön, s elrejtve marad születésében is, növekedésében is. Harminc évig szándékosan „véka alá” rejti magát és csak három évig világít. Úgy látszik, először úgy akarja üdvözíteni a világot, hogy harminc évig csendben engedelmeskedik két teremtményének. Szűzanyám, kérlek, segítsd megértenem e mélységeket!

 Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

XVI. századi ikon

A hitem olyan óriási, félelmetes támadásokon megy át, mint még soha. Felületes szemlélettel azt lehetne mondani, hogy nincs is ez a hit sehol. És mennyire van! Csodálatos, tökéletes tisztaságban a hit legtitokzatosabb valóságát élem. Most élem igazán a hit lényegét. Soha ennyire nem, mint most. A támadások az óriási magaslatoknak a lábát sem érik el. A minden és a semmi nagy végletei érintkeznek a lelkemben, és szabad akaratom Istentől végtelenül megerősítve van a MINDEN felé fordulva. Nagy-nagy dolgok mentek végbe a lelkemben az utóbbi időkben. – Mindig ilyenkor jelentek meg a lelkemben a hit kísértései vad mélységükben, vagy ha nagy-nagy dolgok előtt állok. Ez is meglehet. De oly erős a hitem, hogy nem is gyötörnek igazából a kísértések. Szinte azt mondhatnám, fittyet hányok nekik Mária öléből és a sátánnak is… 

Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

Úgy kell Istent szolgálnom, ahogy Ő akarja, s nem, ahogy én. Ahogy az angyalok szolgálják Őt. Amit rám bízott azt lelkiismeretesen kell teljesítenem. Ha szívem tele van félelemmel, aggódással, sötétséggel, testem betegséggel, ha gyűlölnek, megvetnek, szeretetből azt is el kell fogadnom. Ez a jó Isten akarata szerinti élet. 

Én nem akarok semmit. Az a legnagyobb imám, hogy ne akarjak, hogy Isten akarhasson. Mentnek kell lennem minden egyéni kívánságtól, elgondolástól, hogy fogékony maradhassak Isten sugalmazása felé. Döntő kérdés, hogy pontosan Isten akarata történhessék velünk.

Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

XI. századi kereszt,
Konstantinápoly

Jézus nagy szerelme nagy közömbösségre juttatja  a lelket mindennel szemben, ami nem Isten. Nem akarják ami maguknak tetszik, és akarják, ami Istennek tetszik. Egyedül csak Isten akarata fontos számukra. Olyan ereje van a szeretetnek, ha tökéletes, hogy a lelket egészen önfeledtté teszi a maga hasznát vagy kárát illetőleg, s csak Istenre gondol. Minden kárunk onnan származik, hogy szemünket, nem szegezzük folyton Istenre.

 Erzsébet nővér

Tisztaszívűek

Traditio legis

Róma, Santa Constanza

Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet nővér írta:

"Istenem, Szentháromság, akit imádok, segíts engem, hogy magamról egészen elfeledkezve Benned éljek, változhatatlan Béke, mintha lelkem máris az örökkévalóságban időznék. Ne engedd, hogy bármi is megzavarja békémet, vagy kikényszerítsen Belőled, én Változhatatlanom, hanem inkább minden pillanat ragadjon messzebbre misztériumod mélységében.


Teremts békét lelkemben, tedd azt mennyországoddá, szeretett otthonoddá és pihenőhelyeddé; add, hogy soha ne hagyjalak magadra, hadd legyek ott egész lényemmel éber hitemben, Téged imádva, egészen kiszolgáltatva magam  teremtő tevékenységednek. (...)
Örök Ige, Istenem Szava, egész életemet a Te hallgatásodban akarom tölteni; tanulékony akarok lenni, hogy mindent megtanulhassak Tőled és aztán minden éjen, minden űrön, minden tehetetlenségen át Terád akarom szegezni tekintetemet és megmaradni világosságodban.
Imádott Csillagom, igézz meg engem, hogy soha ne tudjak kiszakadni sugárkörödből.


Emésztő Tűz, Szeretet Lelke, szállj le rám, hogy bennem is mintegy végbemenjen az Ige megtestesülése, hogy olyan újabb ember legyek Számára, akiben megújíthatja egész misztériumát.
Atyám, hajolj szegény kis teremtményed fölé, ne láss benne mást, mint a te szeretett Fiadat, akiben kedved telik. Drága Hármam, Mindenem, Boldogságom, végtelen Magány és Mérhetetlenség, melybe beleveszítem magam: zsákmányként kiszolgáltatom magam Neked; rejtőzz el bennem, hogy én is elrejtőzhessem Benned, és így várjak arra, hogy a te világosságodban szemlélhessem nagyságod örvényeit."

Szentháromság
San Vitale, Ravenna

VI. század